A mai nap nem kedvez túlságosan nekünk, hiszen alig jelent meg friss hír Selenáról. Két régebbi kép került fel a világhálóra, az egyiken a nagymamájával láthatjuk az énekesnőt, nem tudni, hogy mikor és hol készült ez a fotó. A másikon Josephine Skriver modellel található, a francia Elle magazinban. Ez a kép még 2015 decemberében készült, a Victoria’s Secret Fashion Show színfalai mögött. Joe Jonas bandája, a DNCE egyre nagyobb sikernek örvend és számos interjút készítenek velük. A legutóbbiban a Revival turnéról is beszéltek egy kicsit. Elárulták, hogy májustól augusztus közepéig fognak Selenával tartani, Amerikába. Az európai állomásokon nem fognak majd részt venni. Mint tudjátok pár nap múlva Selena Párizsba utazik, ahol többek közt egy rádiós interjún is részt fog venni. Azt pletykálják, hogy a turné európai állomásait akarja ezzel promotálni és megtudjuk majd a pontos helyszíneket és dátumokat is. Erről még semmi megerősítés nem érkezett, bármelyik pillanatban megjelenhetnek ezek az információk, hiszen a 2013-as Stars Dance turné dátumai is váratlanul derültek ki. A képeket tekintsétek meg a galériában!

Cc9GiL6XEAAljTa.jpg Cc6BauAW8AAo0zN.jpg ureskep

Megjegyzés: Tegnap ünnepelte a születésnapját Selena édesapja, Ricardo Joel Gomez, utólag is boldog születésnapot neki! 🙂