Lezárták az ügyet a paparazzival
Szandi*, 2016, Már 18

Ám ez a cikk csak kis mértékben kapcsolódik Selenához, úgy gondoltam, hogy mégis megosztom veletek, mivel ő is ott volt a helyszínen, mikor ez megtörtént. Hogy pontosan miről is van szó, azt lentebb leírom nektek. Több oldalra is írtak már erről cikket, én most a Gossip Cop tudosítását fordítotam le.

Justin Bieber lezárta az ügyet szerdán, Jose Osmin Henandez Duran paparazzival, aki azzal vádolta az énekest, hogy bántalmazta őt a Los Angeles-i bevásárlóközpontan, 2012 május 27.-én. Bieber akkor keveredett bele ebbe a veszekedésbe, mikor épp távozott az egyik film vetítéséről az akkori barátnőjével, Selena Gomez-zel.
Duran állítólag blokkolta az énekes autóját, aki épp próbált elhajtani, Justin pedig kiugrott a járműből és megtámadta a paparazzót. Duran azt állította, hogy Justin megrugdosta és meg is ütötte őt néhányszor, majd ezt követően kihívta a rendőrséget. Eközben a többi fotós próbált képeket készíteni Gomezről, aki épp Biebert próbálta megnyugtatni. Az énekesről hiányzott a cipője, valamint a baseball sapkája, mely a veszekedés eredménye volt.
Nem sokkal az eset után, a Los Angeles-i kerületi ügyész irodájában vádat emeltek Justin ellen, mivel megtalálták az ütések nyomát a paparazzón. Emellett volt néhány szemtanú is, aki megerősítette, hogy Bieber valóban megverte őt.
Duran ezek után 2013-ban beperelte Biebert, mivel az énekes súlyos érzelmi megrázkódtatásokat okozott neki. Szerdán került sor a tárgyalásra, de a két fél rendezte az ügyet, még mielőtt a bíróságra mentek volna.

Erről az esetről felkerült néhány videó a youtube-ra, egyet most meg is osztok veletek, mely tartalmaz pár képet a vitáról.