Selenahoz hasonlóan, Charlie Puth is folyamatosan adja az interjúkat a különböző rádiós műsorokban és egyéb megjelenéseken is. Legutóbb a 97.4 Fresh FM rádió Tommy Showjában vendégeskedett, ahol a randizási pletykákról kérdezték őt, az énekes pedig így felelt erre:

Próbálom elkerülni ezt a kérdést. Barátok vagyunk és nagyon boldog vagyok, hogy közreműködhettem vele. Nagyon szuper énekesnő. Csináltunk egy dalt közösen, és az emberek már többre gondolnak, de az mindössze csak egy közreműködés volt. Turnéra megyek vele. Selena eléggé bájos ahhoz, hogy megengedje, vele tartsak néhány helyszínre. Nagyon, nagyon elképesztő és nagyon nagyon fantasztikus énekesnő, és odateszi magát a stúdióban, én pedig nagyon szeretek olyan énekesekkel dolgozni, akik azonnal tudják, hogy mit tegyenek.

Továbbá Selena is adott még két telefonos interjút a Hot 93.3, valamint a 103.7 KVIL rádióknak. Az elsőben olyan dolgokról beszélt, amelyeket már több másik interjú során is elmondott, így nem tartom fontosnak megosztani veletek, mivel semmi újdonság nem derült ki belőle. Szó volt a Revival turnéról, a kislemezeiről és a filmekről. A másodikból viszont már lefordítottam néhány részletet, hiszen szóba került  Priscilla DeLeon esküvője is.

Az unokatestvérének, Priscillának az eljegyzéséről: Együtt nőttünk fel, olyan, mintha a testvérem lenne. Nagyon érzelmes és szórakoztató eljegyzési buli volt. Nem tudott róla, hogy megkérik a kezét, ott volt az egész család, a legkedvesebb dolog volt.

Arról, hogy koszorúslány lesz: Igen, nagyon sok felelősséggel jár, mindent meg kell tennem, amire megkér, alig várom. Ez az első eset, hogy koszorúslány és tanú vagyok egyben, nagyon ideges vagyok emiatt, de nagyon jól ismerem őt, szóval próbálok minél tökéletesebb lenni.

Priscilla lánybúcsújának tervezéséről: Igen, persze, én vagyok a felelős ezért, de majd a turné útja során lesz időm megtervezni a buszban. Tervezni fogom, és megkérdezem majd, hogy meg akar-e látogatni, így csinálhatnánk mindent közösen, nagyon mókás lenne.

Arról, hogy hová megy, amikor hazatér (Texasba): Mindig elmegyek a Pappacito’s, vagy a Whataburgerbe, mikor hazatérek. A Whateburgerben mindig a 13as számú ételt rendelem, krémes szósszal.

Arról, hogy milyennek képzeli el az ő esküvőjét: Ez olyan vicces, ő már beszélt erről, amikor épp arról volt szó, hogy felnövünk, és mindketten az élet más szakaszában vagyunk. Annyira észbontó látni, hogy az emberek mennyire mások. Szóval nem tudom, azt hiszem most az életnek abban a fázisában járok, mikor nagyon magabiztos vagyok, mindig is azt akartam, hogy bízzak önmagamban, és türelmesnek kell lennem, mert valaki meg fog majd jelenni az életemben előbb-utóbb. De most itt az idő, hogy élvezzem az életet, szeretem azt ahol most vagyok, és jól érzem magam.