Sziasztok! A mai nap folyamán megjelent néhány apró hír és kép is egyaránt, ezeket hoztam el most nektek. Először is kezdeném azzal, ami véleményem szerint sok Selenatort foglalkoztat. Hivatalosan is meg lett erősítve, hogy a Kill ‘Em With Kindness kislemezt május 3.-án fogják majd beküldeni a rádiókba, de ez nem azt jelenti, hogy ekkor is jelenik majd meg. Egyébként az is biztos már, hogy videóklipet is fognak forgatni, még nincs információnk arról, hogy mikor.

Továbbá a Revival turnéhoz is egyre közelebb kerülünk, már csak 31 nap választ el a kezdetétől, és ennek köszönhetően több infóra tehetünk szert. A napokban elkezdték forgatni a rövidfilmeket, amelyeket a koncertek elején szoktak legtöbbször vetíteni, erről Selena osztott meg egy képet Instagramon, majd később Theresa Marie sminkes is közzétette ezt. Láthatjátók, hogy az arca be van festve és különböző mexikói szimbólumok találhatóak rajta. Ezeket “Caveiara Mexicana”-nak nevezik és az életet jelképezik, régen arra használták őket, hogy elűzzék a gonoszt a környezetükből, legtöbbször a Halottak Napján festik magukra. Szintén a turnéval kapcsolatosan érkeztek képek a színfalak mögül, többek közt azt is láthatjuk, ahogy Selena zongorázik, illetve az Ázsiában reklámozott Revival Cornetto fagylaltokhoz is kaptunk promóciós képeket.

   

Végül, de nem utolsó sorban a tegnap megrendezésre került iHeart Radio Music Awards utánról gazdagodtunk egy újabb képpel, ugyanis Selena megünnepelte Alfredo Flores, Dennis (Drake apukája) és a barátai társaságában a nyerést. Ezen kívűl pedig egy eddig nem hallott dalból kaptunk részletet, melyet Justin Bieberrel közösen vett fel a kedvencünk a stúdióban, mikor még egy pár voltak, ide kattintva meg is hallgathatjátok, a véleményem szerint nagyon jól sikerült.

 ureskep ureskep ureskep

Megjegyzés: Így zárójelben megjegyezném, hogy Kanadában a Same Old Love másodszorra is platinalemez lett, valamint megtudtuk, hogy Selena és a bandája naponta 8 órát próbálnak a koncertekre.