A Revival turné hírei mellett még érkeztek egyéb apróságok is. Tegnapelőtt került megrendezésre a Radio Disney Music Awards, melyen  Selena nem tudott megjelenni, azonban megnyerte a Legjobb női előadó díjat. Az énekesnő nem tudta személyesen átvenni a díjat az eseményen, ezért elküldték neki és előre felvették a kis beszédét, melyben megköszöni a díjat, ezt le is fordítottam nektek.

Sziasztok srácok! Nagyon köszönöm, sajnálom, hogy nem tudok itt lenni veletek, igazából most készülök a turnémra, ahol remélhetőleg láthatom néhányotokat a Revival turnén. Szeretném megköszönni a Radio Disneynek, hogy mindig a családom volt és támogatott, de persze ez az egész nektek szól, a rajongóknak, akik hallgatják a zenémet és akik a kezdetektől velem voltak. Szeretlek srácok és nem is lehetnék ennél hálásabb azért, amit tesztek.

Hajnalban kerül megrendezésre az idei MET gála, az énekesnő már megerősítette néhány interjúban, hogy részt fog venni az eseményen, a legjobb barátnője, Taylor Swift társaságában, épp ezért New Yorkba utazott, a megérkezéskor pedig néhány szerencsés rajongó összefutott vele, így két képet kaptunk erről, melyet meg is tekinthettek a galériánkban!

Emellett, azt már tudjátok, hogy Selena Los Angelesben él, azonban előtte Calabasas-ban lakott Courtney Barry-vel és Ashley Cook-kal. A lakást eladásra bocsátotta, mikor elköltözött és a napokban el is kelt. French Montana rapper vásárolta meg a birtokot, több, mint 3 millió dollárért. Mi magunk is beleshetünk a lakásba, ugyanis 79 kép, illetve egy videó is érkezett erről.

2016maio001.jpg 2016maio002.jpg CalabasasInside080.jpg CalabasasInside073.jpg

Pletyka: Nem tudni, hogy a hír mennyire igaz, azonban egy zenei producer néhány órával ezelőtt közölte Twitteren, hogy Selena a legújabb albumára egy nagyon jeles előadóval vett fel közös dalt, ami hatalmas sláger lesz a közeljövőben. Még várjuk, hogy ezt az énekesnő megerősítse.