‘The Fundamentals of Caring’ első előzetes
Szandi*, 2016, máj 30

FRISSÍTETT BEJEGYZÉS!

Selena Gomez már forgatással kezdte a 2016-os évet, ugyanis januárban leforgatták a ‘The Fundamentals of Caring’ című filmhez a jeleneteit Atlantában és Georgiaban. A film a Netflixen jelenik meg  június 24.-én, az első előzetes pedig a mai nap folyamán debütált a hivatalos YouTube csatornájukon. A kedvencünket Dot szerepében láthatjuk majd a drámában, amely Jonathan Evison könyve alapján készült, a cím pedig rövidítésre került, ugyanis az eredeti ‘The Revised Fundamentals of Caregiving’. Néhány ember már láthatta a végeredményt, amit január 29.-én vezítettek a Sundance filmfesztiválon. Ez a bejegyzés a napokban még frissítésre kerül, mivel elkezdtem elkészíteni az előzetes magyar feliratát, illetve a galériába feltölteni a forgatási képeket és mindent ami ehhez a filmhez kapcsolódik. Arról még nincs hír, hogy Magyarországon mikor jelenik meg, viszont én mindenképp szeretném majd elkészíteni a teljes filmhez a magyar feliratot. Addig is elhoztam angolul az előzetest és a film leírását.

A Fundamentals of Caring, Ben életét követi nyomon, aki egy visszavonult író és később gondozóvá válik, miután tragédia történt az életében. 6 hét képzés után, Ben találkozik első páciensével, Trevorral, egy mocskos szájú 18 évessel, akinek izomsorvadása van. Egyikük érzelmileg, míg a másikuk fizikailag lebénult, Ben és Trevor egy rögtönzött túrára indulnak és olyan helyeket látogatnak meg, melyeknek Trevor megszállotja lett, miközben a híreket nézte, beleértve a Szent Grált is. Az út közben felvesznek egy pimasz, terhes szökevényt, aki segít a párosnak tesztelni a túlélő képességüket a komforzónájukon kívül, miközben rájönnek milyen fontos a remény meg az igaz barátság.

2016.05.31. – A mai nap folyamán, ahogy azt megígértem, feltöltöttem az összes képet a galériánkba, ami a filmhez kapcsolódik, az előzetest viszont még nem sikerült feliratoznom, valószínüleg csak hétvégén kerül sor erre, de igyekszem, addig is az alábbi linkeken érhetitek el a képeket:

Könyvek
A színfalak mögött [közösségi oldalak]
Találkozás a rajongókkal forgatás közben
Promóciós képek
Still képek
Előzetes – Kivágott képek
A forgatások (2015)