Minden évben, május utolsó hétfőjén az Amerikai Egyesült Államok egyik nemzeti ünnepét, az Emlékezet napját (angolul: Memorial Day). Az ünnepkor azokról a katonákról emlékeznek meg, akik életüket vesztették, miközben az Egyesült Államok haderejének szolgáltak és harcoltak. Ezt a napot Selena a barátaival (Ashley Cook, Caroline Franklin, Courtney Barry, Esther Houston, Raquelle Stevens, Samuel Krost és Sama & Haya Khadra) töltötte. Egy szerencsés rajongónak sikerült egy fotót készítenie az énekesnővel, amelyet feltöltöttem az oldal galériájába.

   

A kedvencünk a továbbiakban sem pihent, ugyanis a tegnap már New York városába utazott, ahol elkészítették a Pantene legújabb, szám szerint negyedik kampányához a fotósorozatot. Selena csodás sminkjéért ezúttal is Hung Vanngo felelt, és ahogy azt megszokhattuk, feltöltött két selfiet a végeredményről, ami tényleg elképesztő lett.

   

Selena, már Brooklynban tartózkodik, New York egyik legnagyobb negyedében, ahol ma fel is fog lépni. A Revival turné hivatalos Instagramjára két fotót töltöttek fel a próbáról, mindössze egy órával ezelőtt. De különösen aktívak voltak, így kaptunk három képet, melyeken Selenát a Revival turné márka egyik darabjában pózól, szintén az arénában, illetve ennek kapcsán, maga az énekesnő is feltöltött egy képet. Az Instagramot még bővítették egy videóval is, az elmúlt koncertekről vágtak össze egy videót, ahol Selena épp a Body Heat című dalát adta elő, ide kattintva megnézhetitek. Ha már szóba került a videó, akkor elárulnám, hogy Elie Jonathan készíti ezeket a profi videókat, valamint a képeket és az utóbbi néhány napban a Snapchaten is megmutatta követőinek, hogy a Same Old Love fellépéshez is egy ilyen kisfilmen dolgozik.

   

A bejegyzést néhány újabb képpel zárnám. Selena május 28.-án lépett fel Bostonban, ahol megtörtént a szokásos Meet & Greet is, erről számos HQ minőségű kép került fel az oldal galériájába, lessétek meg őket!

DSC02406.jpg DSC02458.jpg DSC02466.jpg DSC02462.jpg