Sziasztok! A kedvencünk már néhány nappal ezelőtt New Yorkba utazott, ugyanis a Pantene 4. kampányának fotósorozatát készítették el. A tegnap már színpadra is állt a város egyik legnagyobb negyedében, Brooklyn-ban, viszont napközben a kikapcsolódást választotta, melyről számos paparazzi kép érkezett. Először is akkor kapták le őt a fotósok, mikor elhagyta a hoteljét és beszállt a turnébuszba. A csapatával együtt egy vízi játszótérre látogatott el, a képeken látni lehet, hogy az énekesnő nagyon jól érezte magát. A szórakozás tovább folytatódott, hiszen este, miután befejeződött a koncertje, néhány barátjával megünnepelték a jól sikerült show-t, egy kisebb after-partyt tartottak az Up & Down nevezetű szórakozóhelyen, az érkezéskor újra lencsevégre kapták. Az utóbb említett fotókon láthatunk egy rajongót is, akivel Selena beszélt, mielőtt bement volna és készítettek egy közös képet is, melyet a szerencsés lány megosztott a Twitter oldalán. Minden fotó megtekinthető a galériánkban, a kisképek külön-külön albumba vezetnek titeket!

SPL1294139_001.jpg AG116174_02.jpg Cj9K2EyUgAAj1dH.jpg Cj7iz7eVAAAvf4g.jpg

Miközben Twitteren böngésztem, sikerült rátalálnom három fotósorozat képre, mely a Revival turné termékeinek promotálásához készült. Ezeket a képeket látni lehet a belépés során az arénákban, viszont most megjelentek egy fokkal jobb minőségben is.

CiVikeVUYAAHMeV.jpg Cj8_e5jXEAACKH4.jpg CjyjzZeWsAAu6O6.jpg 

Néhány napja Selena egy rádiós interjúban említette, majd Instagramon is közölte, hogy érkeznek a legújabb fellépőruhák, a legutóbbi fellépésen pedig végre látni is lehetett őket. A stylist, Christian Classen a napokban elárasztotta a követőit különböző előzetesekkel/nyomokkal, amelyek az új öltözékekhez kapcsolódnak, ezeket szintén feltöltöttem az oldal galériájába!

13329088_1038026062958280_351705696_n.jpg 13267424_711840412287161_176457618_n.jpg 13267309_1706476026292570_557540970_n.jpg 13256804_100295157061456_615095658_n.jpg

Megjegyzés! – A vízi játszótéren készült képeket egy Twitteres rajongói oldal szerkesztője, Kelsey vásárolta meg, és tudni kell, hogy az ilyen paparazzi képek nem valami olcsók, ezért is felhívta a figyelmet, hogy bárki lementheti, viszont írja ki a forrást. Tehát köszönet illeti a @HeckYesSelena nevezetű felhasználót! A képeket már számos rajongói oldal feltöltötte, anélkül, hogy megemlítette volna ezt a lányt, aki egyébként már 2009 óta megosztja ezen a közösségi oldalon az énekesnővel kapcsolatos híreket, ráadásul maga Selena is követi őt.