A kedvencünkről a mai napon semmi érdemleges hír nem érkezett, hiszen a tegnap sehol nem adott koncertet és legközelebb majd holnap fog színpadra állni New Orleans-ban. Nem szerettem volna az oldalt hírek nélkül hagyni, ezért úgy döntöttem, hogy nekiugrok és megpróbálom értelmezni azt a cikket, amelyet a brazil Vogue magazinban olvashatnak el az emberek, a szkenneket már néhány napja megosztottam veletek. Mivel a cikk nagyon hosszú, és igazából nem minden Selenáról szól, ezért próbáltam a szkennekből lefordítani azokat a részeket, amelyek az énekesnőre vonatkoznak. A cikk nem angol nyelvű és nem annyira értem a brazil nyelvet, hogy mindent pontosan fordítsak, ezért úgy döntöttem, hogy a saját szavaimmal egy új cikket írok, melynek persze a lényege ugyanaz, mint a magazinban írottnak.

VOGUEBrasilScans004.jpg VOGUEBrasilScans006.jpg VOGUEBrasilScans005.jpg VOGUEBrasilScans008.jpg

Selena és Nicolas Ghesquière közös fotósorozatát Miami ban készítette el a híres fotós, Bruce Weber. “Nagyon boldog vagyok, hogy Nicolas és Selena fel lettek fedezve. Egy igazi nővé vált.” – mondta az amerikai fotós.
A továbbiakban megemlítették Selena munkásságát, azzal kezdték, hogy ő a legkövetettebb ember Instagramon, majd leírták, hogy hogyan is került ő kapcsolatba a Louis Vuitton irodával. 2014 szeptemberében, két nappal a második Louis Vuitton show előtt a párizsi divathéten, Nicolas egy váratlan felkérést kapott, miszerint Selena szeretne megjelenni a francia márka bemutatóján. Nicolas akkoriban csak nagyon keveset tudott Selenáról, nevetve vallotta be ezt az interjú során, de hozzátette, hogy az énekesnő gyorsan felkeltette a figyelmét. “Csodálom azokat az embereket, akik ekkora hírnév ellenére is képesek helyes döntéseket hozni.” – mondta Selenáról a Louis Vuitton tervezője.
A későbbiekben Selena e-mailben adott interjújából idéztek, amelyben az énekesnő többek között egy régi filmjéről és a Revival turné öltözékeiről is nyilatkozott. Gomez talán akkor kezdett megváltozni, felnőni, mikor szerepet kapott a Spring Breakers című filmben, amelynek rendezője Harmony Korine. Selena eredetileg Vanessa Hudgens karakterét kapta volna, de végül nem így lett. “Akkoriban nem voltam felkészülve arra, hogy eljátszam azt a karaktert és Faith egy jó lehetőségnek tűnt a számomra. Ma már mindenképp készen állnék Candy-re is.”
Nicolas, aki egyébként megszállottja Selena Good For You dalának, aki nagy mértékben hozzájárult az énekesnő stílusának fejlődéséhez. “A kapcsolatom Nicolas-szal és a Louis Vuitton-nal, nagyon organikusan történt. A divat világa új volt a számomra és ő nagyon kedves volt, jó tanácsokat adott. Ma már barátomnak tartom. Ezelőtt azt hittem, hogy egy gyönyörű ruha, csak egy gyönyörű ruha, fogalmam se volt a részletességről és a kézi munkálatokról.” – mesélte Gomez.
Az énekesnő egyébként tiszteletét tette az idei MET gálán is, ahol tetőtől-talpig Louis Vuitton-ba öltözött, akárcsak Alicia Vikander, Léa Seydoux, Miranda Kerr, Michelle Williams és Jennifer Connelly, akik szintén Nicolas támogatói. “Lenyűgöz azzal, hogy nem érdekli ha ítélkeznek fölötte a vörös szőnyegen és általában a kollekciók merészebb részei vonzzák őt. Nagy megtiszteltetés látni és részt venni a személyiségük építgetésében.” – fejezte be ezzel az interjút a tervező.

Forrás: Vogue Brasil szkennek| Írta: Szandi*