Néhány nappal ezelőtt osztottam meg veletek egy rövid interjút, melyben a Louis Vuitton márka kreatív igazgatója és tervezője, Nicolas Ghesquière beszélt Selenáról és ekkor felvetődött a kérdés, hogy igaz-e a hír, miszerint az énekesnő a márka legújabb reklámarca. Ekkor a tervező elárulta, hogy bizony igaz, és nagyon jó volt Selenával együtt dolgozni. Egyébként nemrégiben együtt szerepeltek a brazil Vogue magazin júniusi számának címlapján is, ennek kapcsán már számos hír került közzétételre az oldalon. Tegnap este legnagyobb meglepetésünkre megérkeztek az első képek a legújabb Louis Vuitton kampányból, melyet Series 5 névre kereszteltek, és a 2016-2017 őszi/téli kollekciót reklámozzák. A fotókat Bruce Weber híres fotós készítette, Selena pedig Instagramon is kifejezte a köszönetét neki, illetve a tervezőnek egyaránt, nagyon örül, hogy végre megoszthatta rajongóival is a nagy hírt.

   

Néhány héttel ezelőtt hoztam két képet, amelyeken Selenát és Nicolast láthatjuk a fotózás színfalai mögött, a fotókat ők maguk osztották meg közösségi oldalaikon és ekkor még azt lehetett hinni, hogy a brazil Vogue magazin fotózásának ideje alatt lőtték ezeket, ám mára már biztos, hogy a kampány fotózásán készültek, így ezek átkerültek abba a kategóriába, ahová illenek.

MGLVShootBTS002.jpg MGLVShootBTS001.jpg  

A fotók már futótűzként terjednek, számos weboldalra írtak már cikket és úgy tartják, hogy Selena hamarosan a divatvilágban is rendkívül sikeres lesz, hiszen maga Nicolas mondta, hogy nagyon izgalmas dolgok várnak még ránk, amelyek a kedvencünkkel kapcsolatosak, emellett pedig a Balmain márka kreatív igazgatója Olivier Rousteing egy héttel ezelőtt töltött fel egy képet az Instagram oldalára, Selena Marie Claire fotósorozatából [itt], megjegyzésként pedig csak annyit írt, hogy “SELENA X BALMAIN ♥”. A Harper’s Bazaar oldal úgy véli, hogy talán ennek is van jelentősége, ám erről semmi információ nem érkezett egyelőre, lehetséges, hogy csak azért posztolta a képet, mert a kedvencünk egy általuk tervezett ruhát viselt. Selena ritkán visel ruhákat ebből a márkából, így nem annyira valószínű, hogy reklámarcnak választanák őt. Legutóbb egy ismeretlen videó forgatásán láthattuk őt egy piros Balmain miniruhában, ide kattintva megnézhetitek a fotókat. Minden esetre kíváncsiak vagyunk, hogy milyen sikereket ér el majd Selena a divat világában és milyen közös titkokat őrizgetnek még a Louis Vuitton tervezőjével.