Revival turné 44. állomás: 07.23 – Jakarta, Indonézia
Szandi*, 2016, Júl 24

FRISSÍTETT BEJEGYZÉS!

Selena Gomez hosszú kihagyás után újra színpadra állt a Revival turné keretein belül. Ez volt a 44. állomás, de egyben az első is Ázsiában. A fellépés az ICE – BSD CITY arénában került megrendezésre, és mivel a megszokottaknál kisebb volt, ezért a színpad is kicsit más volt, mint eddig. A dallista szempontjából nem történt változás, viszont ha a ruhákat nézzük, akkor igen, az első, negyedik és ötödik felvonásokban Selena nem viselhetett csak egy egyszerű bodyt, mivel ezzel megsértette volna az ottani vallást. Selena talán nem is érezte magát annyira jól, mint ezelőtt, de persze ennek nem az ottani vallás volt az oka, hanem a későbbiekben fejtem ki bővebben ezt. Egyébként a felvonások előtti kisfilmek is mások voltak, szintén a vallás tiszteletben tartása miatt. Sokan szidni kezdték Selenát a közösségi oldalakon, hogy nem adta meg a kellő tiszteletet, de persze ez egyáltalán nem igaz. A Kill Em With Kindness éneklése előtt tartott egy kisebb beszédet, ezúttal a néhány nappal ezelőtti Twitteres balhéról volt szó, melyet már alaposan kifejtettem nektek. Elmondta, hogy ő is ember, néha csinál és mond őrültségeket, amiket nem úgy ért, vagy rosszul jönnek ki, de ennek az az oka, hogy rendkívűl törődik. Az utolsó felvonás előtt a rajongók énekelték neki, hogy Boldog Születésnapot, ő pedig mondta, hogy örül annak, hogy ott ünnepelhetett.

A Revival turné már május óta tart, Selena 44 koncertet tudhat a háta mögött, ami rendkívűl fárasztó. Az énekesnő többször is említette, hogy a Revival is a múlt már a számára és valami újat szeretne már kipróbálni, és úgy hiszem, hogy már nem érzi olyan jól magát a koncerteken, mert továbblépett és így nem annyira mulatságos még mindig a Revival albumról előadni a dalokat, szüksége van a változásra. Erről tegnap írt az Instagram oldalán, de mielőtt bárki félreértené a dolgokat, az alábbi megjegyzést csatolta hozzá: “Nem azért, hogy negatívan álljak hozzá ahhoz, amit eddig csináltam. Minden egyes pillanatért hálás vagyok, mikor kimegyek oda. – Indonézia nagyon HANGOSAK voltatok és tisztára inspirálóak. Nagyon szeretlek.” És íme a szöveg, amit a telefonjának jegyzeteibe pötyögött be:

Ma úgy éreztem, hogy nem vagyok hiteles és nem kapcsolódom sem magamhoz, sem a zenémhez. Soha nem éreztem úgy, hogy az anyagok, ruhatáram, vagy egy videó meghatározna engem. Cselekszem egy pillanatban és olyan dolgoktól félek, ami nem történt meg. Mozdulatlan vagyok, egy helyben maradok, és nem csak ülök először egymagam, és kérdezem “valóban itt vagyok teljes szívemből?” Mindig az igazat mondtam. Mindig hű maradok a szavaimhoz, megmutattam, hogy ki vagyok, de újra kell gondolnom az életem néhány területét kreatívan és személyesen is. Ki kellett adnom ezt magamból.

A fellépésre visszatérve egyelőre csak néhány rajongók által készített képpel tudok szolgálni, de emellett megjelent néhány a Meet & Greet-ről is, ahol a rajongóktól Selena még egy hatalmas szülinapi tortát is kapott. Már minden fellelhető a megfelelő albumban. Mikor Selena megérkezett a helyszínre, kicsit használatba vette a Snapchatjét, így kaphattunk néhány képet és videót a színfalak mögül, illetve itt tekinthettük meg először Selena új hajstílusát, ami nagyon jól áll neki.

RTJakartaFans082.jpg RTJakartaMeet001.jpg RTJakartaOthers003.jpg RTJakartaBastidores003.jpg


2016.07.26 – A bejegyzést bővítettem néhány koncertvideóval!

Revival – videó
Same Old Love – videó
Come & Get It – videó
Sober – videó
Good For You – videó
Survivors – videó
Slow Down – videó
Love You Like a Love Song – videó
Hands To Myself – videó
Who Says – videó
Transfiguration (Hillsong United feldolgozás) / Nobody – videó
Feel Me – videó
Me & My Girls – videó
Me & The Rhythm – videó
Body Heat – videó
Sweet Dreams (Eurythmics feldolgozás) – videó
Kill Em With Kindness – videó
I Want You To Know – videó
Revival (Remix) – videó