Sziasztok! Így reggelre már eléggé sok fotó összegyűlt a kedvenc énekesnőnkről, melyeken szokás szerint csodásan néz ki. Selena még júniusban került a Marie Claire magazin címlapjára és ennek köszönhetően megjelent akkor egy eléggé hosszú interjú és persze ehhez társult rengeteg kép is. A tegnap este folyamán az egész Selena rajongónak enyhe szívrohamban volt része, hiszen 17 darab új fotó jelent meg ennek kapcsán, mindegyik kíváló minőségben. Ezek a képek nem kerültek bele a magazinba, így még soha nem láthattuk őket ezelőtt. Az oldalra összesen két bejegyzés került közzétételre, az elsőben az interjút olvashatjátok, a másodikban pedig a színfalak mögötti videókat mutatom be nektek és egy érdekességet is kifejtettem, szóval ha ezekről lemaradtatok, akkor ide és ide kattintva mindenképp olvassátok vissza őket. Most pedig egy kicsit ismertetném a fotózás során viselt ruhákat és kiegészítőket, mivel az előző bejegyzésekben ezekről még nem volt szó.

A címlapon a 24 éves énekesnőt egy Christopher Kane ruhában lehet megcsodálni, mely piros és fekete csíkokból áll, ezt az egészet pedig néhány virággal és kesztyűvel dobták fel. A ruha 1.545 dollárba kerül és a 2016-os őszi kollekcióból való.

MarieClaireShoot010.jpg MarieClaireShoot009.jpg MarieClaireShoot013.jpg

A következő összeállítás fő darabja ismételten egy Christopher Kane ruha volt, ez az 1745 dolláros (497.360 forint) vér színű ruha szintén a 2016-os őszi kollekció egyik példánya. A ruhát több kiegészítővel is feldobták, többek közt egy 18 karátos Comete gyűrűvel, mely fehéraranyból és gyémántokból áll. Ehhez társult egy Messika Move gyémántgyűrű is, mely 9440 dollárt ér.

MarieClaireShoot030.jpg MarieClaireShoot020.jpg MarieClaireShoot014.jpg

Az énekesnő ezúttal lemondott a vörös színről és egy aranyszínű Roberto Cavalli rövid kabátot (4690 dollár) viselt, ehhez pedig színben hozzá tökéletesen illő harang szárú nadrágot (925 dollár) társított, kiegészítőként pedig Maison Dauphin gyűrűket viselt, melyek közül az egyik 8500, a másik pedig 9500 dollár.

MarieClaireShoot019.jpg MarieClaireShoot007.jpg

A második címlapfotón Selena elegánsra vette a figurát, csodásan mutatott ebben a Dolce & Gabbana rózsaszínes-lilás ruhában, mely a 2016-ös őszi kollekcióból való. Ehhez társult egy újabb Maison Dauphin gyűrű, rózsaszín és fehér gyémántokkal, melynek ára 6900 dollár, illetve egy 375 dolláros Hirotaka fülbevaló.

MarieClaireShoot015.jpg MarieClaire002.jpg MarieClaireScans001.jpg

Még maga a tervezőt is lenyűgözte Selena, mikor megjelent ebben a Balmain ruhában a magazinban, hiszen csodásan mutatott benne, ehhez viselt egy 990 dolláros bőrből készült Gucci magassarkút, illetve egy Fovermark fülbevalót és egy Chanel karkötőt.

MarieClaireShoot022.jpg MarieClaireShoot024.jpg MarieClaireShoot023.jpg

Már mindössze csak három összeállításról kell írnom. Az első képen az énekesnőt egy Marc Jacobs ruhában láthatjuk, melyhez tartozik egy kesztyű is, ez a 2016-os őszi kollekció egyik darabja és mivel már maga a ruha is eléggé érdekes, nem választottak hozzá más kiegészítőket. A második képen azt a ruhát tudjátok megfigyelni, ami nekem a személyes kedvencem. Az énekesnő egy Louis Vuitton ruhát viselt, mely 3650 dollárba került, a ruhát cipzárokkal és zöld színnel dobták fel, hogy ne legyen annyira egyhangú. Ehhez választottak egy Gaspar Gloves márkájú kesztyűt (145 dollár), és Chevron fülbevalókat (310 dollár). És elérkeztünk az utolsó előtti szereléshez, mely egy Roberto Cavalli rövid kabátból (6605 dollár) és egy Marc Jacobs shortból állt, ezekhez pedig egy 20 centis magassarkút választottak, mely szintén Marc Jacobs márkájú, ez a cipő igazán feldobta az összeállítást.

MarieClaireShoot021.jpg MarieClaireShoot012.jpg MarieClaireShoot018.jpg

Selena legutolsó viseletéről egyelőre még nincs információ, hiszen az új fotókon láthattuk rajta először, de mindezek ellenére a képeket mindenképp érdemes megtekinteni, mivel szokás szerint lenyűgözően fest rajtuk.

MarieClaireShoot029.jpg MarieClaireShoot028.jpg MarieClaireShoot027.jpg

Ennyi lett volna a mai bejegyzés, mindenképp tekintsétek meg az új fotókat a galériánkban ide kattintva, és olvassátok el az interjút is, ha eddig nem tettétek, minden ezzel kapcsolatos infót már linkeltem a bejegyzés elején!