Selena Gomez Magyarország

1 éves a Revival album

Selena egy nagyon különleges napot választott a nyilvánosság előtt való megjelenésére, ugyanis pontosan ma lett egy éves a Revival albuma. Ez az énekesnő második szólóalbuma, azonban ezzel együtt az első is, mivel ez már az Interscope és Polydor Records lemezkiadóknál készült. Selenának ez a lemez rengeteget jelent, melyet az elmúlt évben rengeteget hangoztatott. Ez jelenti számára az újjászületést, egy új kezdetet, most találta meg igazán a saját hangját. Az albumot nagyban inspirálta Christina Aguilera 2002-es Stripped albuma, de a Mexikóban tett kiruccanása is adott neki némi ihletet, ott született meg igazából az album hangzása és több dalt is ott vett fel. Selena ezúttal foglalkozott dalszövegírással is, 16 dalból 11-nek a megírásában vett részt, számos más íróval. A dalok 2013-tól egészen mostanáig mutatják be az életútját, a megalkotásban olyan emberek segítettek be, mint Danny D, Tim Blacksmith, Hit-Boy, Rock Mafia és Stargate, de Julia Michaels-nek és Justin Tranter-nek is sokat köszönhet.
Az album világszerte hatalmas sikert aratott, a toplisták élére került. Összesen 4 kislemezt adott ki, az első a Good For You, melyben közreműködött A$AP Rocky is, utána következett a Same Old Love, melyben besegített Charli XCX, utána jött a Hands To Myself és a Kill ‘Em With Kindness is. A kislemezek előtt pedig feltöltötte a Me & the Rhythm-t promóciós dalként.

A kislemezek jelenleg is érnek el különböző minősítéseket, és más előadokat is inspirálnak. Legutóbb Britney Spears számolt be arról, hogy Selena dalai nagyon sokat segítettek a legújabb albumának, a Glory-nak megalkotásában.

A koronghoz kapcsolódó egyik különleges esemény a Revival Event, ahová 800 szerencsés Selenatort hívtak meg a los angelesi Palace Theater-be. Itt a kedvencünk fotózkodott, beszélgetett a rajongókkal, emellett előadta a Good For You és a Same Old Love dalait, az utóbbihoz még videoklipet is forgatott, valamint bemutatott egy rövid részletet is a Revivalból.

A későbbiekben Selena promotálni kezdte az albumot, Május 6-án elindította a Revival turnéját, melyet később a betegsége miatt lemondott, de Észak-Amerikában, Ázsiában és Óceániában sikeresen letudta az állomásokat. A továbbiakban elolvashatjátok a dallistát, megnézhetitek a különböző promóciós fellépéseket, és a galériában pedig megtekinthetitek az albumhoz kapcsolódó fotókat.

Dallista

1. Revival
2. Kill Em with Kindness
3. Hands To Myself
4. Same Old Love
5. Sober
6. Good For You (ft. A$AP Rocky)
7. Camouflage
8. Me & the Rhythm
9. Survivors
10. Body Heat
11. Rise

Deluxe verzió

12. Me & My Girls
13. Nobody
14. Perfect

Nemzetközi és Target deluxe verzió

15. Outta My Hands (Loco)
16. Cologne

Japán deluxe verzió

17. Good For You (ft. A$AP Rocky) (KASBO Remix)

Japán turné verzió

17. Hands To Myself (Kandy Remix)
18. Same Old Love (Borgore Remix)
19. Good For You (ft. A$AP Rocky) (Nebbra Remix)

Japán deluxe verzió DVD

1. Good For You videoklip
2. Good For You forgatás

Japán turné verzió DVD

1. The Revival Event
2. Good For You videoklip
3. Same Old Love videoklip
4. Hands To Myself videoklip
5. Kill Em With Kindness videoklip

Promóciós fellépések

1. Good For You – Revival Event – megnézem
2. Same Old Love – Revival Event – megnézem
3. Good For You – Alan Carr: Chatty Man – megnézem
4. Good For You – BBC’s Live Lounge – megnézem
5. Good For You – Le Grand Journal – megnézem
6. Good For You – Today – megnézem
7. Same Old Love – Today – megnézem
8. Come & Get It/Me & the Rhythm – Today – megnézem
9. Same Old Love – The Ellen DeGeneres Show – megnézem
10. Same Old Love – The Tonight Show Starring Jimmy Fallon – megnézem
11. Same Old Love – American Music Awards – megnézem
12. Same Old Love – Billboard Women in Music – megnézem
13. Hands To Myself/Me & My Girls – Victoria’s Secret Fashion Show – megnézem
14. Good For You/Same Old Love/Hands To Myself – Saturday Night Live – megnézem
15. Kill Em With Kindness – We Day – eredeti verzió/szerkesztett verzió
16. Nobody – Hillsong Young & Free – megnézem
17. Same Old Love – BBC Children In Need – megnézem

Az albumhoz kapcsolódó fotókat ide kattintva nézhetitek meg. Boldog születésnapot Revival!




Leave a comment