Sziasztok! Így hétvégére összegyűlt néhány apróság, ezeket pedig most meg is osztom veletek ebben a bejegyzésben. A napokban feltöltöttem néhány fotót a galériába, ezek mind a hét folyamán jelentek meg, a legtöbb pedig kapcsolódik a Revival turnéhoz, illetve az albumhoz. Hung Vanngo, Selena sminkese ma posztolt egy fotót az Instagramjára, amely a Kill ‘Em With Kindness videoklipből való. Emellett három ritka kép is napvilágot látott, ezek közül az egyik Melbourne városában készült Augusztus 7-én egy Meet & Greet során, a másiknak nincs pontos időpontja, de úgy tűnik, hogy az is valamelyik korábbi állomáson készült, mikor Selena a rajongóihoz ment ki fotózkodni. Az utolsó fotó pedig még évekkel ezelőtt készült Selenáról.

CxIrtDTWIAAu0Td.jpg Cwuj0GJWQAA13xj.jpg CwnAtbZW8AMaNVP.jpg CwMsCeoXEAAaPSJ.jpg

A legutóbbi bejegyzésemben, amit megosztottam, Chris Classen nyilatkozott Selenáról, és a fellépőruhákról. Az oldalon, ahová ezt a cikket közzétették, megtalálható volt néhány fotó a fellépőruhákról, azonban az egészet nem osztottam meg, mert idáig még nem láthattuk, és nem tudtam, hogy az is a turnéhoz kapcsolódik, azonban kiderült, hogy azokat az európai állomásokon viselte volna Selena. Ezeket a fotókat is feltöltöttem már, a nekik megfelelő albumba.

CxGMzyeXEAAiIw_.jpg CxGMzwMXAAAxAwp.jpg CxGM9xKWQAEuxDI.jpg CxGM9vxXAAE_yHd.jpg

Justin Biebertől a minap azt kérdezték a koncertjén a rajongói, hogy tartja-e még a kapcsolatot Selenával. Az énekes erre azt felelte, hogy ez egy személyes kérdés. Erről készült egy felvétel is, melyet ide kattintva megnézhettek.

A The Story Rares is megörvendeztette a Selena rajongókat néhány válasszal, ezek szerintem minden Selenator napját feldobták. Ez egy teljes mértékben megbízható forrás, a megbízhatóságát már az évek során többször is bebizonyította. Általa most megtudhattuk, hogy a kedvencünk a jövő héten valószínüleg kijön a kórházból, emellett még néhány más kérdésre is választ adott. Íme:

Selena elhagyja hamarosan a klinikát? Jobban érzi magát?
Néhány nap múlva.

Mikor Selena befejezi a kezeléseit, a családjával lesz, vagy otthon?
Először LA-ben, aztán a családjával az ünnepekre.

Selena még mindig tartja a kapcsolatot Cara-val?
Igen.

Selena eladta a texasi lakását. Szóval ő most csak a los angelesi lakásában él, vagy venni/bérelni fog egy új házat? Ha bérel/vesz egy új házat, tudod, hogy hol szeretne élni?
Egy másik lakást keres otthon, Texasban.

Van valami különleges oka annak, hogy Selena úgy döntött, eladja a másik lakását?
Igen.

Egyébként néhány helyen azt írták, hogy Selena egy különleges visszatérést tervez azzal, hogy megjelenik a November 20-án tartandó American Music Awards-on, és ő lesz a meglepetés fellépő is. Ez még nem került megerősítésre, de néhány nap múlva minden kiderül.