Selena Gomez Magyarország

Selena visszatért: American Music Awards

A mai nap nagyon sok Selenator számára különleges, hiszen a kedvencünk végre visszatért. Selena augusztusban jelentette be, hogy szünetre vonul, mivel már nem tudta egyedül kezelni a lupusz betegségével járó mellékhatásokat, a depressziót, szorongást, és pánikrohamokat. Az énekesnőt Tennesseeben kezelték egy rehabilitációs központban, azonban a múlt héten folyamatosan arról volt szó, hogy a kedvencünk nagy visszatérést tervez, és megjelenik az American Music Awards-on. Selena csapata az esemény előtt néhány nappal már elkezdett különböző jeleket küldeni, melyeknek köszönhetően még biztosabbak kezdtünk lenni abban, hogy tényleg megjelenik a kedvencünk. Először az unokatestvére, Priscilla DeLeon, és a családja utazott Los Angelesbe, majd Hung Vanngo, valamint Sel menedzsere szólt hozzá Hung képéhez, hogy alig várja, hogy ismét találkozzanak. A pletykáknak ezúttal tényleg volt valóságlapja, hiszen Selena tiszteletét tette az eseményen, mely a Microsoft Theatre-ben került megrendezésre.

Egyértelműen Selena volt az est egyik legnagyobb meglepetése, már a csodaszép Prada ruhájával is felhívta magára a figyelmet, melyet kizárólag neki terveztek, azonban a Cartier gyűrűjére is sokan felfigyeltek, mely 13.100 dollárt ér. A vörös szőnyeges felvonulásról már közel 500 fotó jelent meg, ezeket pedig természetesen a galériába is feltöltöttem. Illetve a zárójelben található számokra kattintva megnézhettek néhány videót is a felvonulásról. (12345678 ) Ha a kedvencünk megjelenéséről bővebben is szeretnétek olvasni, akkor mindenképp ajánlom Fanni bejegyzését, melyet a nevére kattintva el is érhettek!

VIF90032.JPG wenn30483420.jpg wenn30483416.jpg Startraks_PAI_29231478.JPG

Miután felvonultak a vörös szőnyegen, következett a legizgalmasabb része az estének, ugyanis elkezdődött a díjátadó. Selenának és a rajongóknak is volt miért izgulniuk, hiszen az énekesnőt két kategóriában is jelölték. Az Év előadója, és A legjobb női előadó – pop/rock kategóriában, az utóbbi jelölést pedig sikerült díjra is váltania, az előbbit pedig Ariana Grande nyerte el. Sokan a díjátadó legjobb pillanatának tartják Selena beszédét, mely a közönséget is nagyon meghatotta, sőt még a kedvencünk is könnyezett egy kicsit, miközben beszélt. A színpadon szintén számos gyönyörű fotó készült Selenáról, a beszédet pedig le is fordítottam nektek.

624774682.jpg AP16326153500775.jpg 624774672.jpg 624768072.jpg

Nagyon köszönöm srácok! 2014-ben ezen a színpadon volt az első alkalom, amikor tényleg 100 százalékosan őszinte voltam veletek. Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy mindannyian ismeritek az életem, akár tetszik, akár nem. Le kellett állnom, mert mindenem megvolt, és teljesen össze voltam törve legbelül. Próbáltam kézben tartani a dolgokat annyira, hogy ne okozzak nektek csalódást, de annyira igyekeztem, hogy végül én törtem össze. Nem szeretném látni a testeteket Instagramon. Azt szeretném látni, ami itt van [a szívére teszi a kezét]. Nem próbálok érvényesítést nyerni, már nincs rá szükségem. Csak annyit tudok mondani a szívem mélyéről, hogy hálás vagyok azért, hogy lehetőségem van arra, hogy megoszthassam azt, amit szeretek minden egyes nap, olyan emberekkel, akiket szeretek. Köszönetet kell mondanom a rajongóimnak, mert ti srácok annyira hűségesek vagytok, és nem tudom, hogy mit tettem azért, hogy kiérdemeljelek titeeket. Ha össze vagy törve, nem muszáj összetörtnek maradtod. Ha ez valami, amit tiszteltek bennem, vagy sem, van egy dolog amit tudnotok kell rólam. Törődöm az emberekkel. Nagyon köszönöm ezt, ez a tietek!

Selena rengeteg szeretetet kapott az este folyamán. Ott volt mellette az unokatestvére, Priscilla, emellett pedig Ariana Grande, Lady Gaga és Niall Horan is kifejezte az iránta érzett tiszteletét. Mikor az énekesnő a közönségben ült, akkor is több fotó készült róla, illetve azt is megörökítették, ahogy Arianával és Niallel ölelkezik. A közösségi oldalakat is buzgón frissítették, Hung Vanngo ezúttal is megosztott egy lenyűgöző selfiet Selenáról, valamint Lady Gaga és Selena menedzsere, Aleen Keshisian is posztolt egy-egy nagyon édes képet. Ezek szintén elérhetőek a galériánkban, valamint néhány videó is a számokra kattintva. (12)

SPL1397458_009.jpg 15043532_1357877397555996_8868462332087369728_n.jpg 15047059_293193144414821_5787675611992424448_n.jpg 2016AMAsReady003.jpg

Néhány híresség is nyilatkozott Selenáról, illetve Instagramra is írtak róla néhány szép szót, ezeket fordítottam le nektek a bejegyzés végére, illetve azt is elolvashatjátok, hogy ki felelt Selena megjelenéséért. Én személy szerint nagyon örülök, hogy visszatért Sel, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Nagyon jó volt látni, hogy ismét mosolyog és jól érzi magát!

Pont most láttam őt bejönni, és nagyon szorosan megöleltem. Úgy néz ki, mint egy hercegnő, én majdnem elsírtam magam, mikor megláttam. Már nagyon régen nem beszéltem vele, szóval nem tudom, hogy mi a helyzet, de nagyon jó őt kint látni. – Ariana Grande

“Selena Gomeznek, hiszed vagy sem, mindig egy különleges helye volt a szívemben. Nagyon sok dolgon megy keresztül… de folyamatosan megy tovább és kitart, és egy igazi példakép. Úgy érzem, hogy ő olyan, mintha a lányom lenne. Nagyon szurkolok neki, jelölve van az év előadójának, szóval le a kalappal előtte.” – Jenny McCarthy

“Nagyon szuper, hogy együtt lóghattam az est legnagyobb rocksztárjával. (Tudjátok, a Sting és a Green Day mellett)… a lány, aki a legnagyobb érzékkel rendelkezik, HATALMAS szívvel, amit megoszt a világgal.” – Lady Gaga

“Selena beszéde az AMA-n ♥ többet ebből ebbe a világba, kérlek.” – Pete Wentz

“A világ legnagyobb ölelését küldöm Selena Gomeznek, azért, amiért arról beszélt, hogy mennyire fontos a mentális egészségünkkel törődni.” – Colton Haynes

“Varázslatos pillanat. Selena Gomez, annyira büszke vagyok rád. Nem csak, hogy ragyogó vagy, de a legnagyobb szíved van. TE meg fogod változtatni a világot. Nehéz és könnyű pillanatokban te mindig felemelkedsz, ezzel bebizonyítva, hogy egy elképesztő példakép vagy sokak számára. Részese lenni az életednek ebben az elmúlt 6 évben egy igazi áldás volt. Köszönöm a barátságodat és, hogy megengedted, hogy részese legyek ennek a különleges napnak. Szeretlek.” – Nikki Lee

A rendezvényen ugyan nem vett részt Taylor Swift, Madison Beer, Samantha Droke és Bonnie McIntosh, de ők otthonról követték az eseményt és szurkoltak Selenának, ezeket pedig dokumentálták a közösségi oldalaikon is.

Smink: Hung Vanngo (Chanel termékekkel)
Stylist: Kate Young
Haj: Nikki Lee
Manikűr: Tom Bachik

Galéria linkek:
Megjelenések > Díjátadók > 2016 > November 20. – American Music Awards, Los Angeles [érkezés]
Megjelenések > Díjátadók > 2016 > November 20. – American Music Awards, Los Angeles [színpad]
Megjelenések > Díjátadók > 2016 > November 20. – American Music Awards, Los Angeles [közösségi oldalak]
Megjelenések > Díjátadók > 2016 > November 20. – American Music Awards, Los Angeles [készülődés]
Megjelenések > Díjátadók > 2016 > November 20. – American Music Awards, Los Angeles [belső rész]




Leave a comment