Sziasztok! A mai napot egy nagyszerű hírrel indítanám, ugyanis tegnap bejelentették, hogy jövő pénteken, azaz február 17-én megjelenik Selena legújabb dala, melyben Kygo is közreműködik, és az It Ain’t Me címet kapta. A megjelenés várható volt, hiszen már írtam is nektek arról, hogy az énekesnő lemezkiadója elkezdte az összes előzetest letiltani YouTube-ról, és Instagramról is egyaránt, innen már lehetett következtetni, hogy a megjelenés közeledik. Ezt egyébként a hírt egyébként egy rádiós műsorvezető osztotta meg először a Twitter oldalán. A nap folyamán egyébként a kedvencünk az Instagram mellett még a másik két közösségi oldalát is frissítette, mindenhová berakta azt a fotót profilképnek, amit Instagramra is, ez valószínűleg a kislemez borítója lesz. Emellett megváltoztatta a borítóképét is, feketére. Kygo egyébként a tegnap este megosztott egy új előzetest is a dalból, melyet később törölt is, azonban ide kattintva meg lehet hallgatni.

Mindezek mellett még a tegnapi és a tegnapelőtti napról jelentek meg új fotók, először is olyanok, amelyeken Selenát a rajongóival láthatjuk, valamint ismét rengeteg lesifotó látott napvilágot. Arról beszámoltam nektek, hogy a kedvencünk egy sajtótájékoztatón vett részt a 13 Reasons Why kapcsán, erről is vannak új képek. Miután ennek vége lett, ellátogatott a stábbal a The Dutch étterembe egy vacsorára, mikor a helyszínt elhagyta, akkor is készültek róla fotók, valamint akkor is, amikor megérkezett a hoteljébe, ezek már mind csütörtök hajnalban voltak. Úgy volt, hogy Selena pénteken utazik vissza Los Angelesbe, azonban hirtelen havazni kezdett, az időjárás pedig nem engedte, hogy repülőre szálljon, ezért még egy napot kellett maradnia New Yorkban. Mikor elhagyta a hoteljét, ismét készítettek róla néhány képet. És végül, de nem utolsó sorban pedig Aleen Keshisian születésnapjáról jelent meg egy új kép, melyet ő maga töltött fel Instagram oldalára, Selena és mellette még Jennifer Aniston színésznőt is láthatjuk. Minden elérhető már a galériánkban!

2017Fevereiro048.jpg 13RWPanelNY010.jpg SPL1437736_017.jpg SPL1437736_022.jpg
Február 3. – Selena és barátai ünneplik Aleen Keshisian születésnapját, Los Angeles

U.i. Ha valaki bővebben szeretne olvasni Selena New Yorkos megjelenéseiről, érdemes ide kattintva ellátogatni Fanni oldalára!