Selena a magyar Cosmopolitan magazinban
Szandi*, 2017, Már 23

Sziasztok! Nagyjából egy héttel ezelőtt említhettem egy bejegyzésemben, hogy Selena került a magyar Cosmopolitan magazin áprilisi számának a címlapjára, ma pedig el is hoztam a képeket, illetve a cikket, ami ehhez kapcsolódik. A borítóra egy régebbi képet választottak, ez 2014-ben készült a Seventeen magazin számára, a végeredmény pedig igazán csajosra sikeredett. Később a magazin belsejében is ebből a fotósorozatból tekinthetünk meg képeket. Az interjúban főként a kedvencünk színészi karrierjére fektették a hangsúlyt, a The Fundamentals of Caringről és az In Dubious Battle-ről volt bővebben szó, de megemlítették még azt is, hogy tavaly szünetre vonult, végezetül pedig szó volt egy kicsit a szerelmi életéről is. Azokat az oldalakat, amelyeken Selena szerepel, Mona szkennelte be, amit ezúttal is nagyon köszönünk neki! Az interjút be is pötyögtem nektek, hogy ne a képekről kelljen olvasgatnotok. Jó szórakozást hozzá!

   

Pont tavaly ilyenkor lépte át a 100 milliós álomhatárt az Instán (110 millióan követik naponta), és úgy tűnt, autoimmun betegsége sem rosszabbodik. Nyár közepén viszont félbe kellett szakítania a koncertsorozatát, mivel romlott az állapota. Rehabra vonult, és nyíltan vállalta, hogy szorongás és depresszió miatt kezelik, amiket a betegség és túlhajszoltság okozott. De Selena két hónap után újult erővel vetette bele magát a munkába – ezúttal viszont inkább a színészetre összpontosít, amit a kritikusok is jól fogadtak.

A The Fundamentals of Caring címu filmjében (ami kizárólag Netflixen elérheto) egy szemtelen, de okos lányt alakít, aki Colorado felé stoppol. Útközben pedig felszedi egy furcsa páros: Trevor, a mozgáskorlátozott fiatal srác és gondozója, Ben (Paul Rudd), és közös kalandjuk mindhármuk életét megváltoztatja… A filmdráma több fesztiválon is sikert aratott, Selenának pedig új lendületet adott, hogy több hasonló projektet vállaljon. Sőt, idén már producerként is kipróbálja magát: március végén debütál a Thirteen Reasons Why címu sorozata (szintén a Netflixen), aminek a középpontjában egy gimnazista öngyilkossága áll. Tehát egy igazán megrázó tiniregényre számíthatsz…

A karrieredet színésznőként indítottad be, majd énekesnőként lettél világsztár, most pedig újra színészkedsz. Melyik fontosabb számodra?
Imádok zenélni, de a filmezés az igazi szenvedélyem, ezért zavart is, hogy az utóbbi években kevesebb idom jutott rá. Idén mindenképp erre szeretnék fókuszálni, mert sokat kell még fejlődnöm, és rengeteg célom van.

Jobban vonzanak a drámai filmek?
Az ilyen szerepek nagyobb kihívást jelentenek, de nem feltétlen műfajok alapján válogatok – igyekszem minél több stílusban kipróbálni magam. A The Fundamentals of Caring tele van vicces pillanatokkal is, miközben mégis egy komoly történet. Az In Dubious Battle című újabb filmem pedig egy ’30-as években játszódó történelmi mozi, amit szintén imádtam.

Ebben újra James Francóval játszottál, sőt ő is rendezte a filmet. Milyen vele dolgozni?
James gondolkodása mindig lenyűgöz, mert annyira másképp áll hozzá a dolgokhoz, mint bárki, akivel eddig találkoztam. A Spring Breakers – Csajok szabadon moziban is imádtam a közös munkát, és ez azóta sem változott. Egyébként o kért fel a szerepre, amiért nagyon hálás vagyok, mert sokat tanultam forgatás közben. Nincs is annál inspirálóbb, mint amikor kreatív emberek vesznek körül.

A The Fundamentals of Caring filmben már főszerepet játszottál, ami nem kis felelősség. Hogyan jellemeznéd a karakteredet?
Röviden: bátor, lázadó, mégis sebezhető! Kicsit hosszabban: nem fél kimondani, amit éppen érez, és pont ezért nem sokat van csendben. (Nevet.) Közben viszont látszik rajta, hogy szorong, és ez tetszett meg a karakterében. Nagyon át tudtam érezni a bizonytalanságát, de ahogy én, úgy ő sem adja fel. Egyfolytában küzd, megpróbálja saját maga megoldani a problémáit, még ha ehhez másoktól is kell tanulnia. Ez teszi nagyon érzelmessé a filmet, miközben a néző jókat is tud nevetni a poénokon.

Ezt a szerepet felajánlották neked, vagy meghallgatásra is kellett menned?
Nincs mindig olyan könnyű dolgom, hogy csak úgy megtalálnak a jó szerepek. A castingot ezúttal nem hagyhattam ki. A menedzserem elküldte a forgatókönyvet, és első olvasásra lenyűgözött a szereplők története. Rögtön megkértem, hogy intézzen el nekem egy meghallgatást. Végül leszervezte, hogy találkozhassak a rendezővel, Rob Burnett-tel, de szándékosan nem mondta el neki, hogy jelentkezem a szerepre, mert nem akartuk, hogy előítéletei legyenek. Korábban nem sok drámai karaktert játszhattam, ezért valószínűleg rögtön kihúzott volna a listáról, ha meglátja a nevemet. Szóval, amikor besétáltam az első meghallgatásra, alaposan meglepődött!

Amiatt aggódott, hogy a rajongóid azt várják el, hogy a filmjeidben is ugyanaz a Selena legyél, aki a színpadon?
Igen, igazság szerint ezzel minden egyes filmemnél meg kell küzdenem. Ne értsd félre, nem panaszkodom, ez az egyik mellékhatása, hogy gyerekkorom óta a nyilvánosság előtt élek. Először Robon is láttam a bizonytalanságot, és utána még kétszer voltam nála castingon, mire megkaptam a szerepet. De ettől csak még büszkébb vagyok, amiért sikerült, mert sok tehetséges színésznővel versenyeztem. El sem tudom mondani, mennyire örültem, amikor megtudtam, hogy én lettem a befutó!

Volt olyan szerep, amit nem kaptál meg a hírneved miatt?
Ezt így konkrétan nem tudom megmondani, de valószínűleg igen. Sokszor segít az ismertség, azonban előfordul az ellenkezője is. Benne van, hogy a néző Selena Gomezre koncentrál inkább, mint a karakterre. Éppen azért szeretnék minél többet forgatni, mert így elérhetem, hogy ne csak énekesnőként és egykori Disney-lányként tekintsenek rám az emberek.

A film végül is egy kalandos roadtrip. Milyen volt folyton úton lenni a többi színésszel és a stábbal?
Nagyon élveztem, hogy kis hotelekben, eldugott helyeken szálltunk meg és forgattunk! Sokszor késő éjszakába nyúlóan dolgoztunk, amitől egy idő után teljesen felborult a bioritmusom, és olyan érzésem volt, hogy totál kikapcsolt az agyam. De furcsamód ez segített a munkában! Paul Rudd-dal a forgatásokon rengeteget lógtunk együtt, és lelkiztünk. Valószínűleg sokkal jobban megismertük egymást, mint ha hetekig egy hollywoodi stúdióban filmeztünk volna.

Nem zavarták meg a munkát a kíváncsiskodó rajongók?
Persze azért nem tudtuk végig titokban tartani, hogy éppen merre forgatunk. Előfordult, hogy híre ment egy-egy helyszínnek, és ilyenkor kisebb tömeg várt. De ezt én sosem zavaró tényezőként fogom fel! A mai napig hihetetlen érzés számomra, hogy emberek időt áldoznak arra, hogy akár csak egy pillanatra is láthassanak, és elmondhassák, hogy szeretnek. Ezért is van, hogy amikor csak tehetem, megállok autogramot osztani, és szelfizgetni velük.

Sosem próbálkoztál álruhával, vagy észrevétlen maradj?
Volt, hogy ilyennel trükköztem, de valahogy az álca csak még inkább rám irányította a figyelmet, szóval nem volt túl sikeres akció. Ráadásul nemcsak az arcomat, de a hangomat is mindenhol felismerik – tehát a rejtőzködés nálam lehetetlen küldetés.

Tavaly viszont hetekre eltűntél a nyilvánosság elől, mert komoly válságon mentél keresztül. Mi zajlott benned?
Megétettem, hogy a boldogságom nem a karrieremtől függ. Arra is rá kellett jönnöm, hogy nem élhetek mások elvárásai szerint, muszáj a saját utamat járni. Amint erre ráeszméltem, és hangosan kimondtam magamnak, végre felszabadultam. Mára megtanultam különválasztani a munkám és a magánéletem ; ez segít, hogy kiegyensúlyozott maradjak.

Hosszabb szünet után a szerelem is újra rád talált, bár The Weeknddel nem túl sokat nyilatkoztok a kapcsolatotokról. Legalább azt áruld el, hogy milyen számodra az ideális pasi!
Romantikus és megbízható, aki szerelmét nemcsak szavakkal, de tettekkel is kifejezi. Mindenképpen ki kell érdemelnie a bizalmamat, a szerelem mellett pedig tiszteljen is. Ja, és az is fontos, hogy képes legyen a legrosszabb napjaimon is megnevettetni!