Pótlás: Selena az elmúlt hetekben
Szandi*, 2017, jún 16

Sziasztok! Ahogy azt a tegnapi bejegyzésemben említettem, még rengeteg dolog van, amit be kell pótolni, így most egy nagyon hosszú bejegyzéssel érkeztem, és tekintve, hogy elfoglalná az egész főoldalt, a teljeset majd a tovább gombra tudjátok elérni. Megszokhattátok, hogy mindig illesztek e előnézeti képeket, azonban a kislemez reklámozásától kezdődően már rengeteg album van, ezért szerintem az lesz a legegyszerűbb, ha linkeket fogok majd beilleszteni, úgy sokkal átláthatóbb lesz a dolog! Az elmúlt hetekben Selena nagyon aktív volt, hiszen miután úgy döntött, hogy nem megy tovább Abel koncertjeire, elindult egy kis promóciós körútra, több rádióállomásra is ellátogatott, hogy beszéljen a nemrég megjelent kislemezéről, a Bad Liarről, és még minden másról. Igyekeztem időrendi sorrendbe szedni minden paparazzi képet, meg minden egyéb apróságot, ami napvilágot látott, azonban nem esett szó róla az oldalon. A következő bejegyzésben pedig már be is fejezem a pótlásokat, abban majd egy seregnyi interjút olvashattok/hallgathattok meg!

Selena nagyobb megjelenése David Henrie esküvője után volt, és azután egy kis ideig nem sokat hallatott magáról, aztán április 26-án tört meg egy kicsit a jég, amikor ellátogatott egy stúdióba Los Angeles városában, hogy felvegyen néhány dalt. Az énekesnőt lencsevégre kapták a fotósok, amint kiszáll az autójából a kávéját fogva, és az épület felé veszi az irányt. Két nappal később úgy döntött, hogy tölt egy kis időt az édesanyjával, és a Montage hotelbe látogattak el, Beverly Hills-ben, hogy együtt ebédeljenek. Ezután ismét következett egy nagyobb szünet a lesifotók terén, és június elején mozdult ki ismét.

010~178.jpg 002~228.jpg SPL1486226_013.jpg SPL1486226_001.jpg

A kedvencünket a hónap második napján kapták lencsevégre a LAX reptéren, Los Angelesben, ahol a New York-i útja miatt tartózkodott. A fotósok egy percre sem tévesztették őt szem elől, és több, mint 150 kép jelent meg erről az alkalomról, amely által megtudhattuk, hogy Selena ezúttal is szánt egy kis időt arra, hogy közös képeket készítsen a rajongóival.

x17_selena_gomez_lax_060217_07.jpg SPL1511838_004.jpg SPL1511090_015.jpg SPL1511103_005.jpg

Videók: 12345


Másnap már ki is mozdult egy kicsit, és a barátaival még délelőtt elment fagyizni, és sétálni egy kicsit, de este sem tétlenkedett, hiszen Petra Collins-ék társaságában vacsorázott a Parkside étteremben. Az énekesnőről már akkor készültek fotók, amikor megérkezett a helyszínre, és mikor távozott, már egy másik outfitben láthattuk őt. A vacsoráról egyébként feltöltöttek néhány fotót az Instagramra is, emellett az énekesnő sminkese, Hung Vanngo is posztolt egy selfie-t, melyet még a készülődéskor készített magáról Selena.

Június 03. – Selena a barátaival sétálgat és fagyizik, Soho, New York
Június 03. – Selena megérkezik a Parkside étterembe, New York
Június 03. – Elhagyja a Parkside éttermet, New York
Közösségi oldalas képek: 12 3
Videók: 12345678

Az énekesnőnek még egy szabadnapja maradt, mielőtt úgymond belecsapott a lecsóba és elkezdte promózni a Bad Liar-t. Így hát ennek a napnak is kihasználta minden percét, és ismét a barátaival volt. A Times Square-en sétált velük ezen a borús reggelen, aztán nem sokkal később ellátogattak együtt a Hillsong templomba egy istentiszteletre. A fotósok ezeket az alkalmakat is megörökítették, így 80 képpel gazdagodtunk.

Június 04. – Selena a barátjaival sétál, Times Square, New York
Június 04. – Megérkezik a Hillsong templomba, New York
Videók: 1234

Június 5-én Selena megállás nélkül úton volt, vele együtt pedig a paparazzók is. Először az iHeartRadio, valamint a Z100 stúdiójához való érkezés során kapták őt lencsevégre, ahol többek közt a KTU rádió és az Elvis Duran Show vendége volt. Amint megérkezett a stúdióba, átöltözött, és egy másik öltözékben adta az interjúkat, amelyek során szintén készültek róla képek. Amikor távozott a helyszínről, ugyanebben a ruhában készítettek róla több, mint 50 fotót, amelyeket már fel is töltöttem a galériánkba. Egy újabb átöltözés után tovább folytatta a körútját, és ezúttal a Sirius XM rádiónál volt a The Morning Mashup vendége, valamint a 92.3 AMP rádiónál is adott egy interjút, a stúdióba való érkezésről és a belső részről is egyaránt vannak képeink. Egy tőle kicsit eltérő, rózsaszín szerelésben érkezett meg ismét az iHeartRadio HQ stúdiójába, ahol az interjú mellett még néhány szuper portrét is készítettek róla, melyeket egy enyhe 3D effektussal hoztak nyilvánosságra. A következő megállója a Madison Square Garden volt, ahol több rádiónak a stúdiója is megtalálható. Az énekesnő az MTV, a Z100, a Fresh 102.7, 92.3 AMP, és 95.5 PLJ vendége volt, ezekről is mind-mind vannak képeink. Az utolsó helyszín, ahol promózott, az a Music Choice stúdiója volt. Az estéjét The Weeknd társaságában töltötte, együtt látogattak el a Rao’s étterembe, hogy vacsorázzanak, azonban még a vacsi előtt, Selenáról készített Alfred Muteti (művésznevén Alfy, aki egyébként a Revival turné fotósorozatát is készítette) egy fotósorozatot, amelyből idáig csak három kép jelent meg, viszont a kedvencünk csodásan néz ki rajtuk.

Június 05. – Az iHeartRadio/Z100 EM stúdiójánál, New York
Június 05. – Elhagyja az iHeartRadio stúdióját, New York
Június 05. – Megérkezik a 92.3 AMP Radio stúdiójához, New York
Június 05. – Visszatér az iHeart Radio stúdiójába, New York
Június 05. – Úton a Madison Square Garden-hez, New York
Június 05. – Megérkezik a Music Choice stúdiójába, New York
Június 05. – Selena és The Weeknd a Rao’s étteremnél, Harlem, New York
Fotósorozatok > 2017 > By Alfred Muteti
Június 05. – KTU Radio, New York
Június 05. – Elvis Duran Show, New York
Június 05. – The Morning Mash-Up Show (Sirius XM), New York
Június 05. – MTV stúdiójában, New York
Június 05. – Z100 stúdiójában, New York
Június 05. -A Madison Square Garden-ben a Fresh 102.7, 92.3 AMP, és 95.5 PLJ stúdióiban, New York
Június 05. – A Music Choice stúdiójában, New York
Június 05. – Az IHeart Radio HQ stúdiójában, New York
Videók: 123456789101112

Június 7-én éjfél után ismét Abellel vacsorázott Selena, ezúttal a Carbone étteremben, ahol újra készült róla egy fotósorozat, de csak Instagramra posztolt egy képet a párja belőle, azonban azon is gyönyörűen néz ki Selena. Reggel már el is váltak útjaik, hiszen a kedvencünk visszautazott Los Angelesbe, hogy a Bad Liar reklámozását ott folytassa tovább. Amint leszállt a repülőről, távolról máris készítettek róla képeket a fotósok, majd akkor is, amikor megérkezett az új lakásába, Studio City-ben. Ezen a napon pihent egy kicsit, aztán csak másnap indult útnak a rádiókhoz.

Június 07. – Selena és The Weeknd megérkeznek a Carbone étterembe, West Village, New York
Június 07. – Megérkezik Los Angeles-be
Június 07. – Megérkezik a lakásába, Studio City
Közösségi oldalak: 12
Videók: 1234 –  5 – 6 – 7 – 8 – 9 – 10

A következő két napján egy percig sem tétlenkedett, 8-án a 97.1 AMP rádió stúdiójában járt, később pedig a Radio Disney-hez is benézett, végül pedig a Zach Sang Show-ban vendégeskedett. Ezeken a napokon szintén készültek róla lesifotók, amikor megérkezett, illetve távozott a helyszínekről. 9-én volt az utolsó nap, hogy Selena a Bad Liar promotálásával foglalkozott, az On Air with Ryan Seacrest, és a 102.7 KIIS FM stúdiójába látogatott el a délelőtt folyamán. Aznap még elintézett néhány ügyet, hiszen lencsevégre kapták őt, amint megérkezett egy épületbe, azonban annak a neve nem ismert, ezért, hogy pontosan miért is járt ott, azt sajnos nem tudjuk.

Június 08. – Megérkezik a 97.1 AMP rádió stúdiójához, Los Angeles
Június 08. – Elhagyja a Zach Sang Show stúdióját, Burbank
Június 08. – Megérkezik a Radio Disney stúdiójához, Burbank
Június 09. – Megérkezik egy épületbe, Los Angeles
Június 08. – A 97.1 AMP rádió stúdiójában, Los Angeles
Június 08. – A Radio Disney stúdiójában, Burbank
Június 08. – A Zach Sang Show stúdiójában, Los Angeles
Június 09. – On Air with Ryan Seacrest stúdiójában, Los Angeles
Június 09. – A 102.7 KIIS FM rádió stúdiójában, Los Angeles
Videók: 1234567891011121314151617

A további napjai viszonylag nyugisak voltak, és már kevesebbszer láthattuk őt. 10-én a mostohaapja, Brian Teefey társaságában sétált Los Angeles utcáin, ahol egy fiatal rajongója észrevette őt, és oda is ment hozzá beszélgetni egy kicsit, még egy szál rózsát is kapott tőle. Másnap az énekesnő a GNC multivitamin boltba látogatott el, majd otthon pihent, és az Instagram sztorijában árulta el a követőinek, hogy próbált selfie-t készíteni, de a napsütés nem engedte neki, ezeket a videókat itt tudjátok megtekinteni. 13-án ismét mozgalmas napja volt, hiszen a Sony Pictures stúdiójába ment el, a Hotel Transylvania 3 munkálatai miatt, hiszen a legújabb részben is ő adja majd Mavis hangját. Amellett, hogy a lesifotósok megörökítették az érkezés pillanatát, az énekesnő Instagram sztorijába is felkerült néhány videó ezzel kapcsolatosan, ezek ide kattintva érhetőek el! Aznap este még ellátogatott a Giorgo Baldi étterembe is The Weeknd társaságában. Az utolsó megjelent paparazzi képek pedig 14-én készültek este, mikor Abellel megérkeztek egy hotelbe Los Angelesben.

Június 10. – Találkozás egy rajongóval, miközben Brian Teefey-el sétál, Los Angeles
Június 11. – Elhagyja a GNC multivitamin boltot, Los Angeles
Június 13. – A Sony Pictures stúdiójánál, Los Angeles
Június 13. – Elhagyja a Giorgo Baldi éttermet Abellel, Santa Monica
Június 14. – Megérkezik egy hotelbe Abellel, Los Angeles