Az ezelőtti bejegyzésemben említettem nektek, hogy a rádiós interjúkról külön fogok majd egy posztot írni, és ez most így is történt, de mivel rengeteg interjú van, ezért Lolával megosztottuk a munkát, és ő is besegített. A legtöbb beszélgetés során ugyanazok a dolgok hangzottak el folyamatosan, ezért meghallgattuk őket, és összegyűjtöttük a legfontosabb és legérdekesebb információkat, olyasmiket, amikről ezelőtt nem tudhattunk, vagy épp a kislemezzel, az új albummal, vagy épp a 13 Reasons Why második évadával kapcsolatosak és érdemes tudni róluk. Összesen 35 pontba szedtük össze ezeket az információkat, de belinkeltem az összes interjút, amit találtam, így ha valaki szeretné meghallgatni őket, azt is megteheti. A bejegyzés azonban ezekkel nem ér véget, hanem a tovább gombra kattintva találhattok még érdekes interjúkat, amelyekről bővebben is írtam!

1. Mikor először olvasta a 13 Reasons Why-t, Hannah és Clay karakterével azonosult a legjobban.
2. Az “8mm Vintage Camera” alkalmazást használja a leggyakrabban a telefonján.
3. A Bad Liar-t elküldték a Talking Heads rockegyüttes frontemberének, David Byrne-nek, és ha neki nem tetszett volna, nem adták volna ki a dalt.
4. Usher Yeah! című dala emlékezteti őt mindig a nyárra.
5. A Bad Liar-t már több, mint egy éve felvette, de sokáig gondolkodott, hogy kiadja-e.
6. Mikor a dalt írták, nem volt kapcsolatban, és nem is randizott senkivel, mindössze csak az érzésről írt, amit akkoriban nagyon hiányolt.
7. Azért hozta nyilvánosságra Abellel való kapcsolatát, mert túl nagy nyomás lett volna, ha folyton rejtegetni próbálja, miközben sok időt akar tölteni vele.
8. A következő kislemeze nagyon más lesz a Bad Liar-höz képest.
9. Az új albumán különböző történeteket szeretne elmesélni, nem pedig egy témát követni.
10. A nyár folyamán a zenéjére és az egészségére fog koncentrálni.
11. Kendrick Lamar új dalait nagyon sokat hallgatja, szerinte nagyon jók lettek.
12. Jelenleg semmit nem változtatna meg az életében.
13. A kedvenc sorozata a Black Mirror.
14. Mikor New York-ba utazik, az az első, hogy eszik egy kis olasz kaját, és pizzát rendel.
15. Arra törekszik, hogy a munka mellett pihenjen, egyensúlyban tartsa az életét, és ne legyen állandóan az emberek szeme előtt.
16. Véleménye szerint túl sokat kritizálja és megkérdőjelezi önmagát, és ezzel beszéli be magának a legnagyobb hazugságokat.
17. A manchesteri támadással kapcsolatosan azt mondta el, hogy szerinte nem szabad az ilyen szörnyűségek után sem engednünk, hogy a félelem átvegye fölöttünk az irányítást, továbbá azt is elmondta, hogy nagyon szép volt a jótékonysági koncert, Ariana és Justin fellépése is nagyon tetszett neki.
18. A New York-i emberekben különösen tudja értékelni azt, hogy a saját problémájukkal és dolgaikkal törődnek, többek közt ezért szeret annyira a városban lenni.
19. Nincs közös dala Abellel.
20. Az egyik legjobb és legszebb dal, amit írt, az ő véleménye szerint a Kill ‘Em With Kindness.
21. Jelenleg nincs filmes projektje.
22. Nem hinné, hogy valaha is újra összejönne a Varázslók a Waverly helyből stábja egy új részre, de szívesen lenne producere egy filmnek/sorozatnak, ami a következő generációról szól.
23. Mindig The Weeknd-et fogja választani a kedvenc énekesének.
24. Sokszor összetévesztik őt a Pretty Little Liars egyik szereplőjével, Lucy Hale-el, és régen sokat lógtak együtt közös ismerősök miatt, ami nagyon vicces volt a számukra.
25. Úgy érzi, hogy a közösségi oldalak az élete részévé váltak, ezért nem érez nyomást, mikor kiposztol egy-egy fotót.
26. A Feel Me az egyik kedvenc dala, de úgy érzi, hogy hivatalosan nem fogja kiadni.
27. Az album 3 szóban leírva: szándékos, felfrissítő, rosszkedvű de jó értelemben.
28. Elmondása szerint a 13 Reasons Why 2. évada sokkal jobb lesz az előzőnél.
29. Julia Michaels-t 4 éve ismeri, és ő az az ember számára, akit bármikor felhívhat és kiadhatja magából az érzelmeit. Megváltoztatta az életét.
30. Szerinte mindenre szakít időt, amit szeretne csinálni.
31. Azt szeretné, hogy a dalai a rádióban más hangzásúak legyenek, mint a többi dal.
32. Még nincs címe az albumnak, és ezt nem azért mondja, hogy titokzatos legyen, hanem tényleg így van.
33. Azért a Bad Liar lett az első kislemez, mert frissítő hangzása van és különbözik a többi daltól, ami jelenleg megy a rádiókban.
34. Tartja a kapcsolatot a WOWP csapattal és a családjának tekinti őket.
35. Az emberek meg fognak lepődni az új zenéjén.

Videók: 123456789101112131415161718192021222324252627282930313233


Mikor a hírességek ellátogatnak egy rádióállomásra, a műsorvezetők próbálják minél érdekesebbé varázsolni a dolgokat, így Selena-val több játékot is játszottak. Az első, amiről írni szeretnék, az a 97.1 AMP rádiónál volt, ez pedig a “Két igazság és egy hazugság” volt. Innen megtudhattuk, hogy egyszer megharapta őt egy rottweiler, valamint azt is elárulta, hogy egyszer eltört az orra, de nem tudott róla, egy nyaraláson a jet-ski-n ülve ütközött bele egy hullámba, de azt hitte, hogy semmi komoly nem történt, és csak néhány hónappal később tudta meg, hogy bizony eltört az orra, mikor elment az orvoshoz amiatt, hogy légzési problémái vannak.


A második játék a Zach Sang Show keretein belül volt, ez pedig az “Eff, Marry or Kill”, melynek során a dalai közül kellett választania, hogy melyikkel feküdne le, melyikhez menne hozzá, és melyiket ölné meg. A következő döntéseket hozta:

1. Shake It Up (megölné), Bad Liar (elvenné), Same Old Love (lefeküdne vele)
2. Naturally (megölné), Who Says (elvenné), Love You Like a Love Song (lefeküdne vele)
3. Magic (megölné), Hands To Myself (elvenné), A Year Without Rain (lefeküdne vele)

Eközben még elmondta, hogy a Slow Down, Who Says, A Year Without Rain és Love You Like A Love Song dalai az időtlenek, illetve azt is tisztázta, hogy az SG2 nem az új albumának a címe, az mindössze csak azt jelzi, hogy hol tart jelenleg. Egyébként ezt sokan félreértették, és az előadók mindig így szokták jelezni az albumot (monogram + hányadik albumuk, ez Selena esetében 3-nak kéne lennie, mivel ez lesz a 3. szólóalbuma, de az Interscope Records-nál ez a második), amíg nincs konkrét címük. Szintén ennél a rádióállomásnál készült egy másik videó is, melyben a műsorvezetőknek Selena-val kapcsolatos dolgokról kellett rappelniük, az énekesnőnek pedig el kellett döntenie, hogy melyikük a jobb, ezt ide kattintva érdemes megtekinteni!


Az utolsó játékosabb interjú, amiről írni szeretnék, az iHeart Radio-nál zajlott le, azonban volt egy különleges vendég is, Selena egyik legnagyobb rajongója, Brooke, aki egy nyereményjáték által jutott el ide. Mindkettejüknek kérdéseket tettek fel, nekik pedig válaszolniuk kellett rá, értelemszerűen az a személy kapta kettejük közül a pontot, aki a helyes választ írta le a táblára. Ezután következett néhány gyors kérdés is, mikor gombnyomásra kellett válaszolniuk. Össze is írtam nektek a kérdéseket, és a válaszokat!

1. Melyik dalokat énekelte Selena a 2015-ös Victoria’s Secret divatbemutatón?
Helyes válasz: Hands To Myself, Me & My Girls (mindketten eltalálták)
2. A Varázslók a Waverly helyből első részében Alex megváltoztatja az időt. Milyen időpontra?
Helyes válasz: 6:30 (Brooke eltalálta, Selena nem írt választ)
3. Hány követője van Selenának Instagramon?
Helyes válasz: 121 millió (mindketten eltalálták)
4. 2011-ben megjelent Selena első parfümje, a rajongók választhattak 3 hozzávalót az illathoz. Melyikre szavaztak a legtöbben?
Helyes válasz: Frézia (egyikük sem találta el, Selena vaníliát, Brooke pedig málnát írt)
5. A Bad Liar a Talking Heads – Psycho Killer című dal mintájára készült, melyik évben adták ki azt a dalt?
Helyes válasz: 1977 (Selena eltalálta, Brooke 1982-őt írt)

Gyors kérdések:
6. Milyen koncerten vett részt először Selena? – Britney Spears (Brooke kapta a pontot)
7. Hány éves volt Selena, mikor elment a WOWP meghallgatásra? – 11 (Brooke kapta a pontot)
8. Melyik híres színész működik közre az It Ain’t Me-ben? – Selena kijavította, hogy csak feldolgozta, nem működött közre, a helyes válasz Vin Diesel volt, ő kapta a pontot
9. A 13 Reasons Why sorozatban melyik karakter szerepelt két kazettán is? – Justin Foley (Brooke kapta a pontot,
és ezzel ő nyert 5-4-re)