Kép és közösségi oldalas hír
Szandi*, 2017, Júl 15

Sziasztok! Ugyan ma nem ez lesz az egyetlen , szeretnék közölni valamit, mégpedig azt, hogy hétfőtől szombatig nyaralni megyek, így tőlem bejegyzéseket nem várhattok jövő héten. Lolával szintén ez a helyzet, így majd Gwen igyekszik hozni a friss híreket, ha akad valami! Azért írtam ezt le ma, mert nem tudom, hogy holnap lesz-e valami érdemleges hír, de szerettem volna, hogy tudjatok róla.

És akkor kezdve a bejegyzést, először is egy kép és egy videó jelent meg, mindkettő a tegnapi nap folyamán készült. Nem tudni mi célból, de kedvencünk Sacramento városába utazott, egy rajongó pedig a kocsijánál el is csípte őt, emellett Selena használta a Snapchatet is, onnan származik a videó, melyet ide kattintva érhettek el! Ami talán még egy kicsit említésre méltó, az az, hogy Demi Lovato a napokban tweetelt Selenának, a kedvencünk pedig nem sokkal később válaszolt is rá. A rajongók körében egy nagy örömöt keltett, hiszen a két énekesnő már évek óta nem mutatta azt, hogy esetleg még mindig jó viszonyt ápolna, és mindenki úgy tudta, hogy ők haragban vannak. Véleményem szerint egyébként ezt talán csak azért csinálták, hogy kicsit lecsitítsák a rajongókat, hiszen mióta megjelent a Fetish, a Selena és a Demi rajongók folyamatosan veszekednek, hogy melyik kislemez a jobb, folyamatosan vitáznak a közösségi oldalakon, és szerintem ezt már ők is észrevették, de lehet, hogy tényleg csak egyszerűen rendezték a dolgokat, nem tudni.

Demi: Imádom az új dalodat, a Fetish-t, hosszú utat tettünk meg a Barney-s napjaink óta. 😝💗
Selena: Igen, valóban 😊 – épp hallgatom a Sorry Not Sorry-t! Tarolsz, mint mindig! Nagyon örülök neked!