Mostanában egy kicsit sem szenvedünk hírhiányban, ismét több fotó és videó is megjelent, ezek többsége pedig az elmúlt napokban készült, ezeket gyűjtöttem most össze. A legutóbbi bejegyzéseim mind a Fetish-ről szóltak, és még pár kép erejéig maradnék ennél a témánál. Tegnap este, illetve ma, a kedvencünk csapatának tagjai osztottak meg fotókat a kislemez fotósorozatából, összesen négy eddig nem látottat töltöttem fel a galériánkba. Ezen kívül a klipből kivágott jelenetképek is felkerültek, ami több, mint 1000 fotót jelent. Végül pedig az énekesnő hivatalos oldalán bővült egy kicsit az áruház, felkerült néhány Fetish témájú póló, zokni, dzseki, én egyéb kiegészítők, sajnos ide nem szállítanak, de azért megnézhetitek, hogy miről is van szó.

Y-iRbxS2FQs.jpg C_oL-D_S3Yc.jpg FetishMVCaps_1339.jpg ZTS7qClydOU.jpg

A további fotók mind a barátnőihez fognak kapcsolódni, ugyanis mostanában mindenkinek születésnapot ünnepeltek, de még előtte megosztanék egy másik képet, ami a tavalyi év utolsó napján készült, amikor együtt szilvesztereztek Big Bear Lake-en. Idén július 15-én készülődtek már Napa Valley-n Francia Raisa születésnapjára, erről szintén napvilágot látott egy újabb kép. Ezután július 24-én Sel megjelent Elyse Murphy Robertson születésnapi buliján, amelyet a The Nice Guy étteremben rendeztek meg, most pedig pár paparazzi fotó került elő, amikor Abel társaságában távozott a Sunset Tower hotelből, útban az esemény felé, erről két videó is megjelent, amelyet ide és ide kattintva megnézhettek. Tegnap pedig megrendezésre került Francia tényleges születésnapi bulija, amelyet persze Selena sem hagyott ki, a barátnői megosztottak néhány fotót a közösségi oldalakon, ezeken pedig ő is látható, ezekhez társulnak videók is, melyek elérhetők a számokra kattintva.

l0yG_5sNPsI.jpg N_2mOpP281o.jpg picturepub_selena-28.jpg ksTYShl7MsU.jpg

1234

A bejegyzést pedig egy rövid hírrel zárnám. Nemrég bejelentették az idei MTV Video Music Awards jelöltjeit, legnagyobb örömünkre Selena két kategóriában is szerepel. Az egyik a Legjobb közreműködés kategória, melyben a We Don’t Talk Anymore kapott jelölést, míg a másik az It Ain’t Me a Legjobb elektronikus dance videó kategóriában. Tudtom szerint innen nem adhatunk le szavazatot, szóval csak várnunk kell az eseményre, ami pontosan egy hónap múlva, augusztus 27-én kerül megrendezésre Inglewoodban.