2016 decemberében jelentették be, hogy Selena lesz a Coach márka legújabb tervezője és egyben reklámarca, amely sokunk számára nagy örömet okozott. Márciusban már el is kezdte az együttműködést, ugyanis a Step Up alapítványt támogatva több iskolába is ellátogatott Los Angeles-ben, az idejét pedig az ott lévő személyekkel töltötte, tanácsokat adott nekik, fotókat készítettek, és egy kis beszédet is mondott. Júniusban már megjelent az első kampány, mely az őszi/téli kollekcióhoz készült, ebben Selena a Rogue, a Swagger és az Edie táskákat reklámozta. Stuart Vevers, a márka kreatív igazgatója a tegnapi nap folyamán posztolt egy képet az új kampánynak a színfalai mögül, és tudatta a követőivel, hogy ma érkezni fog valami, ez pedig így is történt. Bejelentették, hogy a kedvencünk táskakollekciója, amely a Selena Grace nevet viseli, szeptember 1-jén kerül majd piacra. Ugyan még egy hónap van a megjelenésig, máris megjelent néhány kép a darabokról, melyeknek a külsején és belsejében is megtalálhatók idézetek, melyek persze a kedvencünkhöz kapcsolódnak, ezek a következők: “By grace through faith”, “Love Yourself First”. Selena a következőt nyilatkozta az Instyle US-nek, ahol már reklámozza is az egyik általa létrehozott darabot az egyik képen.

Stuart egy angyal. Nagyon nyitott volt az együttműködésünkkel kapcsolatban. Nagyon büszke vagyok arra, amit létrehoztam.

CoachxSelenaShoot001.jpg tumblr_ou463x05Qa1rq03t7o1_1280.jpg 001-1030.jpg 001-1031.jpg