Sziasztok! A mai napra ismét nagyon sok újdonság összegyűlt a kedvencünkről, melyeket most meg is osztanék ebben a bejegyzésben. Egy fotósorozat képpel indítanék, melyet Petra Collins készített Selenáról a Business of Fashion magazin számára, ugyanis a következő számban az énekesnő lesz az egyik címlaplány. Sajnos erről sok részletet még nem lehet tudni, azonban a magazin egyik riportere FaceTime-on készített egy interjút Selenával, mely szintén megtalálható lesz a legújabb számukban. Természetesen amint megjelenik, le is fogok fordítani, addig is nézzétek meg a gyönyörű címlapot!

   

Tovább folytatnám a képek sorát több, mint száz paparazzi képpel, melyek a tegnapi nap folyamán készültek. Mióta Selena New York-ban van, egy olyan lesifotót sem láthattunk, amelyen ne a párjával, Abellel lett volna, azonban tegnapot a barátaival töltötte, és együtt járták az utcákat. Az énekesnő és barátai először italt és ételt vettek, azt fogyasztották el út közben, a fotósok pedig folyamatosan a nyomukban voltak, de meglepő módon Selenát ezúttal nem zavarta a jelenlétük, sőt, még szép napot is kívánt nekik, ami tényleg hihetetlen, hiszen ki nem állhatja a paparazzókat, és ezt mindig hangoztatja. Miután elfogyasztották, amit vettek, egy boltba mentek, ahol mindenféle festményeket, és hasonló dolgokat árulnak, az énekesnő pedig be is szerzett onnan valamit. Amint bent tartózkodott, illetve a távozás során ismét lencsevégre kapták őt. Utána tovább folytatták a sétát, és kedvencünk számos rajongónak megállt, képeket készített velük, és egy nagyon aranyos pillanata is volt, ugyanis meglátott egy kisgyereket az édesapjával, akihez odament, és odaadta a kisfiúnak a szemüvegét, hogy lássa, hogy áll rajta, majd fotókat is készített róla (4. videó). Ezután egy nővel is leállt beszélni, aki épp kutyát sétáltatott, és őt is alaposan megsimogatta, ezeket pedig mind megörökítették a fotósok. A kedvencünk tetőtől talpig fehérben volt, ami szintén nem túl megszokott tőle. Cotton Citizen nadrágot viselt, egy laza Bosstones pólóval, Louis Vuitton cipővel, kiegészítőnek pedig Jennifer Fisher ékszereket, és egy Louis Vuitton pénztárcát választott. Ezután még egyszer kimozdult a nap folyamán, de erről mindössze csak egy rajongói képünk van.

  DI6w9D6XkAEmPAM.jpg 

1234

Amerikában minden évben szeptember első hétfőjén ünneplik a Labor Day-t, mellyel tulajdonképpen a nyarat búcsúztatják. Selena ezt Petra Collins, és még néhány másik ember társaságában ünnepelte meg, eközben pedig a közösségi oldalak is frissítésre kerültek. Az énekesnő használatba vette az Instagram sztoriját, feltöltött néhány videót, és két képet is, az egyiken Petra látható, míg a másikon a kisgyerek, akinek odaadta a szemüvegét. Ezen kívül még a profiljára feltöltött egy közös képet Abellel, mely még 2-án készült róluk egy étteremben, és amúgy az egyik paparazzi képen láthattuk, hogy ez Selena háttérképe a telefonján. Ezen kívül még Theresa Marie posztolta az egyik lesifotót, valamint Jaclyn McKethen az ünneplésről töltött fel egy képet, ezen kedvencünk is feltűnik, miközben rajzol, és cigit tart a kezében. Egyébként többen is kiakadtak, hogy a kedvencünk cigizik, és biztos azért van, mert Abel rossz hatással van rá, de csak, hogy tisztázzuk, már évek óta, Selena időnként rágyújt, és ez teljes mértékben az ő döntése, és emiatt nem kell elítélni. Visszatérve pedig a képekre, mindent elérhettek a galériánkban, az említett videókat pedig a számokra kattintva!

  DI9NKZbXYAAeYmt.jpg 

123

Végül, de nem utolsó sorban pedig a tegnap bejelentették, hogy Selena hivatalos a New York-i divathétre, mégpedig a Coach bemutatójára, ami szeptember 12-én kerül megrendezésre, a magyar óra szerint este nyolckor, szóval hamarosan ismét szuper képekre számíthatunk!