Sziasztok! Ma többnyire olyan képekkel érkeztem, melyek mind Selena munkásságával kapcsolatosak. Pár hete hoztam nektek paparazzi képeket, melyeken látni lehetett, hogy kedvencünkről egy új fotósorozatot készítenek, vélhetőleg a Puma számára. Néhány napja hivatalosan is megerősítették, hogy ő lett a márka legújabb reklámarca. Ezzel együtt megjelent az említett fotósorozat is, összesen 5 képet láthatunk belőle, melyeken az énekesnő fantasztikusan néz ki. Egyes hírforrások szerint a kedvencünk 30 millió dollárt keres ezzel a partnerséggel, és állítólag két évig fogja promózni a márkát, olyan hírességek mellett, mint Rihanna, vagy épp The Weeknd. A bejelentés napján egy interjú is kikerült az internetre, melyben főként a stílusáról beszélt Selena, illetve arról, hogy gyakran viseli Abel ruháit is. Ezt magyarra fordítva csütörtökön, vagy pénteken tudom majd elhozni, addig is tekintsétek meg a képeket, illetve a színfalak mögötti videókat!

   

12345

Továbbá még megjelent 18-áról és 19-éről pár száz lesifotó. Hétfőn lencsevégre kapták őt, amint kilépett a bérelt lakásából, és a forgatásra igyekezett, nem sokkal később ismét elcsípték őt, amikor már hazatért, és ezúttal vele volt a kiskutyája, Charlie is, aki szintén ott volt vele az új filmjének felvételein. A kedd szintén munkával teli volt az énekesnő számára, hiszen nagyon sok jelenetet kellett leforgatnia, ezt pedig rengeteg kép is bizonyítva. A két napról összesen több, mint 250 fotó jelent meg, ezek egy albumban el is érhetők a galériánkban. A forgatási szünetekben az idejét nagyrészt a kutyusával töltötte, illetve ebédelni is ellátogatott a Dig Inn étterembe, az érkezéskor és a távozáskor egyaránt készültek róla képek. Ezúttal is van néhány videó is ezekről az alkalmakról, ezek megnézhetők a számokra kattintva!

   

  

   

12345