Paparazzi képek és első Hotel Transylvania 3 jelenetkép
Szandi*, 2017, okt 07

Sziasztok! Selena az elmúlt napokban eléggé eltűnt, így főként csak olyan képekkel érkeztem nektek, amelyek már régebb készültek, azonban csak most láttak napvilágot. Ugorjunk vissza egy kicsit október 3-ára. Ezen a napon az énekesnőt sokszor láthattuk az utcán, hiszen hol egy étterembe ugrott be, hol egyéb elintéznivalója akadt. A délelőttjét nagyrészt forgatáson töltötte, és meg is jelent néhány új kép, ezeken Timothée Chalamet, és a rendező, Woody Allen társaságában láthattuk őt. Az este folyamán pedig benézett az 55. New York-i Call Me By My Name filmfesztiválra is, ahol többek közt Dakota Johnsonnal csevegett, erről az alkalomról megnézhettek pár rajongói képet a galériánkban. A negyedikét ismételten forgatással töltötte, és egy jelenet felvételét félbeszakítva rohant a rajongóihoz, melyeket szintén megörökítettek a fotósok. Amint befejeződött a forgatás ezen a napon, az énekesnő gyorsan átöltözött, és lencsevégre kapták őt egy sportos szerelésben, amint elhagyta a bérelt lakását. Rajongóktól tudhattuk meg, hogy épp a reptérre igyekezett, ugyanis Vancouverbe utazott. Másnap el is csípték néhányan őt az utcán a párjával, Abellel, amint épp egy galéria felé tartottak. Végül, de nem utolsó sorban pedig megjelent az első jelenetkép a 2018. július 13-án érkező Hotel Transylvania 3-ból, amelyet szintén elérhettek a képtárban!