Selena Gomez Magyarország

Interjúk, fotók, videók és jelölések

Sziasztok! Mára eléggé sok apróság összegyűlt Selena-ról, melyeket most meg is osztanék veletek. Kezdeném néhány régebbi dologgal, amelyek még akkor készültek, mikor kedvencünk a Bad Liar-t promózta a hónap elején. 8-án a Radio Disney stúdiójában járt, ahol több interjút is adott, köztük a Candice Show-ban is, a tegnap este jelentette be a műsorvezető, hogy az interjút ma fogják leadni a rádióban, és ez így is történt. Selena nem mondott túl sok újdonságot, ezúttal is szóba került Julia Michaels, Justin Tranter, az új albumról, a néhány hónapos szünetéről és az önbizalomról is. Ezt ide kattintva érhetitek el. A közösségi oldalaira két közös képet posztolt az énekesnővel, melyet már elérhettek a galériánkban is. Emellett még 5-én a Music Choice-hoz is beugrott, ahol szintén nyilatkozott az új albumáról, a 13 Reasons Why-ról, és még sok másról is, valamint ezután készítettek róla egy fotósorozatot. Ebből most egy új kép jelent meg, illetve a hivatalos YouTube csatornájukra feltöltöttek három rövid részletet Selena nyilatkozatából, ezeket pedig lefeliratoztam nektek, és feltöltöttem YouTube-ra.

DCyxO-GW0AAAp_G.jpg DCy23HOUMAAlDen.jpg DC1ceM1XcAAv-ed.jpg 


Az interjúk mellett még megjelentek egyéb dolgok is, köztük Selena posztolt egy videót Instagramra, amely még a We Day-kor készült róla, ebben pedig több hírességgel elmondják, hogy miért is szeretik Kanadát. Azt a részt, amelyben ő látható, itt érhetitek el. Az énekesnő többek közt kiemelte az embereket, a beszédüket és az ételt.

A tegnap számoltam be nektek arról, hogy megjelent a Coach őszi/téli kampánya, azóta pedig kaptunk két rövid videót is a színfalak mögül, melyet összevágva az alábbi linken érhettek el. Emellett megjelent egy új kép is, szintén a fotózásról, melyen a kedvencünket Stuart Vevers-szel láthatjuk. Végül pedig feltöltöttem egy új képet a fotósorozatból is. Végül, de nem utolsó sorban pedig még feltöltöttem a YouTube csatornánkra a két eddig megjelent kampányvideót is.

DCy_AXcV0AA8BVj.jpg DC1qoYFU0AArw8B.jpg  

A végére pedig még maradt egy kép, melyet The Weeknd testőrének a barátnője osztott meg Instagramon a tegnap, sajnos pontosan nem tudni, hogy a fotó mikor készülhetett, valószínűleg pár nappal ezelőtt. Ha már The Weeknd-nél tartunk, Selena-val közösen kerültek a brazil Atrevida magazin címlapjára, ahová a MET Gáláról választottak egy képet.

DCztoSNWsAA1CPE.jpg DCzAuxwW0AAnzLd.jpg  

És az utolsó dolog, amiről szeretnék beszámolni, az, hogy Selena-t idén jelölték a Teen Choice Awards-on, összesen 3 kategóriában, lentebb elolvashatjátok, hogy melyek ezek, illetve azt is, hogy mit kell tweetelnetek ahhoz, hogy érvényes szavazatot adjatok le. Az esemény augusztus 13-án kerül majd megrendezésre, egyelőre nem tudni, hogy Selena ott lesz-e.

Legjobb női előadó – #ChoiceFemaleArtist, @selenagomez, #TeenChoiceAwards
Legjobb közreműködés (It Ain’t Me) – #ChoiceCollaboration, @selenagomez, #TeenChoiceAwards
Kedvenc kislemez – női előadó (Bad Liar) – #ChoiceSongFemaleArtist, @selenagomez, #TeenChoiceAwards




Pótlás: Rádiós interjúk

Az ezelőtti bejegyzésemben említettem nektek, hogy a rádiós interjúkról külön fogok majd egy posztot írni, és ez most így is történt, de mivel rengeteg interjú van, ezért Lolával megosztottuk a munkát, és ő is besegített. A legtöbb beszélgetés során ugyanazok a dolgok hangzottak el folyamatosan, ezért meghallgattuk őket, és összegyűjtöttük a legfontosabb és legérdekesebb információkat, olyasmiket, amikről ezelőtt nem tudhattunk, vagy épp a kislemezzel, az új albummal, vagy épp a 13 Reasons Why második évadával kapcsolatosak és érdemes tudni róluk. Összesen 35 pontba szedtük össze ezeket az információkat, de belinkeltem az összes interjút, amit találtam, így ha valaki szeretné meghallgatni őket, azt is megteheti. A bejegyzés azonban ezekkel nem ér véget, hanem a tovább gombra kattintva találhattok még érdekes interjúkat, amelyekről bővebben is írtam!

1. Mikor először olvasta a 13 Reasons Why-t, Hannah és Clay karakterével azonosult a legjobban.
2. Az “8mm Vintage Camera” alkalmazást használja a leggyakrabban a telefonján.
3. A Bad Liar-t elküldték a Talking Heads rockegyüttes frontemberének, David Byrne-nek, és ha neki nem tetszett volna, nem adták volna ki a dalt.
4. Usher Yeah! című dala emlékezteti őt mindig a nyárra.
5. A Bad Liar-t már több, mint egy éve felvette, de sokáig gondolkodott, hogy kiadja-e.
6. Mikor a dalt írták, nem volt kapcsolatban, és nem is randizott senkivel, mindössze csak az érzésről írt, amit akkoriban nagyon hiányolt.
7. Azért hozta nyilvánosságra Abellel való kapcsolatát, mert túl nagy nyomás lett volna, ha folyton rejtegetni próbálja, miközben sok időt akar tölteni vele.
8. A következő kislemeze nagyon más lesz a Bad Liar-höz képest.
9. Az új albumán különböző történeteket szeretne elmesélni, nem pedig egy témát követni.
10. A nyár folyamán a zenéjére és az egészségére fog koncentrálni.
11. Kendrick Lamar új dalait nagyon sokat hallgatja, szerinte nagyon jók lettek.
12. Jelenleg semmit nem változtatna meg az életében.
13. A kedvenc sorozata a Black Mirror.
14. Mikor New York-ba utazik, az az első, hogy eszik egy kis olasz kaját, és pizzát rendel.
15. Arra törekszik, hogy a munka mellett pihenjen, egyensúlyban tartsa az életét, és ne legyen állandóan az emberek szeme előtt.
16. Véleménye szerint túl sokat kritizálja és megkérdőjelezi önmagát, és ezzel beszéli be magának a legnagyobb hazugságokat.
17. A manchesteri támadással kapcsolatosan azt mondta el, hogy szerinte nem szabad az ilyen szörnyűségek után sem engednünk, hogy a félelem átvegye fölöttünk az irányítást, továbbá azt is elmondta, hogy nagyon szép volt a jótékonysági koncert, Ariana és Justin fellépése is nagyon tetszett neki.
18. A New York-i emberekben különösen tudja értékelni azt, hogy a saját problémájukkal és dolgaikkal törődnek, többek közt ezért szeret annyira a városban lenni.
19. Nincs közös dala Abellel.
20. Az egyik legjobb és legszebb dal, amit írt, az ő véleménye szerint a Kill ‘Em With Kindness.
21. Jelenleg nincs filmes projektje.
22. Nem hinné, hogy valaha is újra összejönne a Varázslók a Waverly helyből stábja egy új részre, de szívesen lenne producere egy filmnek/sorozatnak, ami a következő generációról szól.
23. Mindig The Weeknd-et fogja választani a kedvenc énekesének.
24. Sokszor összetévesztik őt a Pretty Little Liars egyik szereplőjével, Lucy Hale-el, és régen sokat lógtak együtt közös ismerősök miatt, ami nagyon vicces volt a számukra.
25. Úgy érzi, hogy a közösségi oldalak az élete részévé váltak, ezért nem érez nyomást, mikor kiposztol egy-egy fotót.
26. A Feel Me az egyik kedvenc dala, de úgy érzi, hogy hivatalosan nem fogja kiadni.
27. Az album 3 szóban leírva: szándékos, felfrissítő, rosszkedvű de jó értelemben.
28. Elmondása szerint a 13 Reasons Why 2. évada sokkal jobb lesz az előzőnél.
29. Julia Michaels-t 4 éve ismeri, és ő az az ember számára, akit bármikor felhívhat és kiadhatja magából az érzelmeit. Megváltoztatta az életét.
30. Szerinte mindenre szakít időt, amit szeretne csinálni.
31. Azt szeretné, hogy a dalai a rádióban más hangzásúak legyenek, mint a többi dal.
32. Még nincs címe az albumnak, és ezt nem azért mondja, hogy titokzatos legyen, hanem tényleg így van.
33. Azért a Bad Liar lett az első kislemez, mert frissítő hangzása van és különbözik a többi daltól, ami jelenleg megy a rádiókban.
34. Tartja a kapcsolatot a WOWP csapattal és a családjának tekinti őket.
35. Az emberek meg fognak lepődni az új zenéjén.

Videók: 123456789101112131415161718192021222324252627282930313233

Read more »




Pótlás: Berendelték a 13 Reasons Why második évadát!

Tavaly jelentette be Selena, hogy miután évekig dolgoztak az édesanyjával egy projekten, most végre a képernyőre kerül. A könyv rajongói, és Selena rajongói egyaránt várták, hogy megjelenjen végre a Netflixen a 13 Reasons Why sorozat, amelynek ő az egyik főproducere, és a végeredmény nagyobb sikernek örvendett, mint azt ők várták volna. Eredetileg úgy tervezték, hogy a széria mindössze 13 részes lesz, és ennyi, azonban mivel nagyon sokan kérték, és mert az évadzáró rengeteg kérdést hagyott maga után, úgy döntöttek, hogy 2018-ban újabb 13 részt adnak majd ki. A színészek már készülődnek a forgatásokra, amelyek a hírek szerint néhány nap múlva el is kezdődnek. Selena, és a készítők is megosztottak már néhány információt az új évadról, így már azt biztosra tudjuk, hogy ezúttal Hannah iskolatársai kerülnek a középpontba, akikről a kazetták szólnak, és tovább követhetjük az ők életüket. Az első évadban Hannah volt a narrátor, azonban a másodikban már valaki más lesz, és nem lesz több kazetta. Emellett Jessica élete is tovább folytatódik, végignézhetjük majd, ahogyan próbál továbblépni a történteken, és visszatérni a normális életéhez, miközben Bryce megkapja azt, amit érdemel. Végül pedig azt is láthatjuk majd, ahogy a fiúkból férfiak, és, hogy miként is kell mai világban kezelni a nőket, és mit tudnánk jobban csinálni mindkét esetben. A sorozat készítője azt is elárulta, hogy a második évadban minden kérdésünkre választ kapunk, én személy szerint izgatottan várom, hogy milyen lesz a folytatás, annak ellenére is, hogy sokan úgy gondolták, jobb lett volna, ha az első évaddal befejeződik az egész.

Mellékesen említeném meg azt, hogy a napokban egy fiatal férfi követett el öngyilkosságot, akit igen csak megihletett vagy a könyv, vagy a sorozat, ugyanis mielőtt véget vetett volna az életének, ő is kazettákat hagyott hátra. Sokan okolják emiatt a sorozat készítőit, de sokan mások azt mondják, és szerintem is így van, hogy a férfi mindenképp elkövette volna az öngyilkosságot, vagy kazettákkal, vagy azok nélkül.

Visszatérve a sorozathoz, Selena hivatalos oldalán július 23-ától kapható lesz kazetta formájában a 13 Reasons Why összes dala, melyet előzőleg iTunes-on kiadtak, még a sorozat megjelenése előtt. Emellett még a Revival kazetta is meg fog jelenni, ugyanezen a dátumon.

Végül pedig a könyv írója, Jay Asher, illetve a sorozat szereplői szóltak néhány szót a kedvencünkről interjúk során, ezeket le is fordítottam!

Mikor Selena és Mandy felvették velem a kapcsolatot, már néhány producer már szólt nekem, hogy érdeklődést mutatnak a projekt iránt, és én mindenkivel beszéltem. De ez a történet nagyon sokat jelent a számomra, és tudom, hogy nagyon sok más embernek is hasonlóan sokat jelent, szóval akiknek valamilyen kikötéseik voltak, azoknak azonnal nemet mondtam. Találkoztam Selenával és Mandyvel egy vacsora erejéig Los Angelesben, és órákig beszélgettünk. Az idő alatt nem találtam okot arra, hogy nemet mondjak. Ugyanúgy értelmezték a történetet, ahogy én is.
Ha Selenáról úgy gondolják az olvasók, hogy ő egy édes, érzelmes és jólelkű ember, azt hiszem ez nem titok. De erre van is egy jó példám, amelyről ezelőtt nem beszéltem. Az egyik barátom ápolónő egy másik államban. A kórházban, ahol ő dolgozik, az egyik gyereknek nem volt már sok hátra az életéből és imádta Selenát. Megkérdeztem a gyerek nevét, és elmentem, tudva, hogy Selena naptárja akkoriban nem engedte meg a találkozást. Ő az egyik legelfoglaltabb ember, akivel valaha találkoztam, és akit valaha ismertem, és annak ellenére is, hogy tudtam milyen jólelkű, nagy dolognak tűnt ilyesmit kérni tőle. Nem sokkal azután felhívott engem, és elmondta, hogy Selena épp most hagyta el a kórházat, miután ott töltött egy kis időt a legfiatalabb rajongójával. Nem vonták bele a dologba az újságírókat. Igazából el sem mondta nekem, hogy meg fogja ezt tenni, mert csak azt az egy gyereket látogatta meg.
Nagyon hálás vagyok és szerencsés, hogy részt vesznek a projektben, de tudom, hogy ők is így éreznek, mert soha nem mondtam le róluk. A kölcsönös csodálat annyira szép dolog! – Jay Asher

Felnézek Selenára amiatt, hogy milyen őszinte a mentális egészségével kapcsolatosan, és hogy arra használja a közösségi oldalait, hogy beszélgetést kezdeményezzen, és sztereotípiákat hirdessen a mentális egészségről. Szereti a 13 Reasons Why-t, és hisz a sorozat üzenetében. Megtiszteltetés volt vele dolgozni. – Alisha Boe

Selena Gomez egy csodálatos ember. Nagyon sok dolgot megoszt az életéből, és úgy gondolom, hogy nagyon sok embernek segít, akik ugyanezeken a dolgokon mennek keresztül. Nagyon elfoglalt, szóval csak korlázott időt tudtam vele tölteni a forgatások alatt, de a nagylelkűsége és a szenvedélye jelen van ebben a projektben, és ez egy olyan dolog, ami sokunk számára nagyon fontos! – Brandon Flynn

Selena nagy inspiráció volt a számomra, és most is az. Arra késztet, hogy sokkal igazságosabb legyek a forgatásokon és a való életben is. Buzdított arra, hogy beszéljek a mentális problémáimról, és a függőségemről a nyilvánosság előtt, tudván, hogy ezzel másokon is segíthetünk. – Tommy Dorfman

Selena-nak már volt egy jóindulatú jelenléte a projektben az első naptól kezdve. Bejött, hogy meglátogasson minket a forgatás utolsó napján, és még érzelmesebbé tette azt a napot. Én személy szerint hálás vagyok a tanácsaiért, nem csak ezért, mert nagy részese a munkámnak, hanem azért is, mert úgy gondolom, hogy már kezdjük látni a változást, hogy hogyan beszélünk a depresszióról és a szorongásról. Selena egy példakép. – Michele Selene Ang




Only You dalszöveges videó & új fotók

Sziasztok! A mai bejegyzésem ismételten Coachellaban gazdag, ugyanis az elmúlt órákban számos eddig nem látott fotó és videó jelent meg a fesztivál mindhárom napjáról, ezeket pedig most összegyűjtöttem ebbe a bejegyzésbe. Kezdjük az első nappal, melyről mindössze egy fotó jelent meg, ezen a kedvencünket Abel és Lana Del Rey társaságában láthatjuk. A következő napról már jóval több képünk van, ugyanis 101 HQ minőségű lesifotóval bővítettem a galériát, melyeken Selenát újra a párjával láthatjuk, és nagyon mesésen néznek ki, mindenképp érdemes megtekinteni a képeket! És végül a harmadik napról ugyan csak egy képünk érkezett, mely Kendrick Lamar koncertjén készült, sajnos a minőség nem túl jó, azonban a páros jól kivehető rajta. És ahogy azt már említettem a bejegyzés elején, megjelent néhány videó is a fesztiválról, melyeket az előnézeti képek alatt található számokra kattintva tudtok elérni!

C9zzZDwXgAUeTy3.jpg   032-219.jpg

1234 5

Ugyan Selena élvezi a szabadságolást, mégsem feledkezik el a 13 Reasons Why című sorozatról, melynek ő az egyik főproducere. Mielőtt a lényegre térnék, mindenképp szeretném megemlíteni, hogy ez lett a Netflix eddigi legsikeresebb sorozata, melynek mindannyian nagyon örülünk! A feliratok is készülnek, habár egy kicsit lassabban, amit nagyon sajnálok, de amint kész lesznek, posztolom őket! Selena, Mandy és Brian Yorkey még március 13-án promózták a sorozatot Los Angeles városában és a New York Times magazin riporterével beszéltek, ekkor pedig készült róluk egy fotósorozat is, a napokban ebből jelent most meg egy új kép, melyet előzőleg láthattunk már, azonban akkor vízjellel volt ellátva, és a minősége sem volt túl jó. Ha esetleg nem olvastátok volna az interjút, akkor ide kattintva megtehetitek! Tegnap egy újabb meglepetés ért minket, ugyanis Selena hivatalos VEVO csatornájára felkerült az Only You-nak a dalszöveges videója, mely szerintem iszonyat jóra sikeredett, és nagyon illik a sorozat témájához. A dalszöveget már lefordítottam, mikor a dal először megjelent, és ezen a linken tudjátok elérni, ha esetleg érdekel titeket!

008~51.jpg   




Új lesifotók & 13 Reasons Why 4. rész

Sziasztok! Az elmúlt napokban Selena többször is kimozdult, a lesifotósok pedig szokás szerint a nyomában voltak, így már fel is kerültek az internetre a legújabb képek róla. Először 12-én kapták őt lencsevégre, amint a lakásából távozott, azonban nem egyedül, hanem The Weeknd is ott volt vele. Közös képek ugyan nem készültek, de a távozásukat külön-külön megörökítették. Az énekesnő ezúttal is egy igen egyszerű ruha-összeállítást választott, egy melegítőnadrágot viselt, felül egy bőrdzsekit láthattunk rajta, és az egészet egy Coach táskával dobta fel, haját pedig egy laza copfba kötötte. Tegnap ismét kimozdult, ezúttal jógázni járt, és mikor elhagyta a helyszínt, a lesifotósok ismét a nyomába eredtek, hogy képeket készíthessenek róla. Kedvencünk most sem kifejezetten örült ennek, igyekezett takarni az arcát. Egy egyszerű leggignset viselt, piros crop toppal, egy nagyon menő Avenue of the Stars Black nevezetű bőrdzsekit, Stuart Weitzman cipőket, és ezúttal is nála volt a fekete Coach táskája. Végül pedig megjelent még egy eddig nem látott rajongói kép, amely tavaly áprilisban készült a LAX reptéren, Los Angelesben. Egyébként a tegnap este folyamán forgattak néhány jelenetet az It Ain’t Me videokliphez, a hírek szerint pedig Selena is ott tartózkodott a helyszínhez, azonban ha minden igaz, az ő jeleneteit már leforgatták régen, szóval ő csak figyelte, hogy mi történik.

AG_815444_012.jpg   2016Abril015-0.jpg

Néhány nappal ezelőtt feltöltöttem a 13 Reasons Why 4. részének a magyar feliratát, azonban sajnos még nem volt időm arra, hogy kiírjam ide, de most sort kerítettem rá. A fordításban ezúttal Floo és Fanni segítettek be, de a filmezz.eu szerkesztősége is közreműködött egy kicsit, nekik köszönhetően került fel a rész az indavideós csatornánkra, ugyanis nekem a lassú internet miatt nagyon nehezen jön össze a feltöltés, így ezúttal is köszönöm mindenkinek a segítséget, illetve azt is, hogy az első és a második részre már több, mint 10.000 megtekintés érkezett! Az ötödik rész felirata is elkészült már, így már csak át kell néznem, aztán azt is közzéteszem, ahogy azt már megszokhattátok. Addig is jó szórakozást!

Felirat letöltése 4. rész letöltése



Pages1234567