Selena Gomez Magyarország

Pótlás: Selena az elmúlt hetekben

Sziasztok! Ahogy azt a tegnapi bejegyzésemben említettem, még rengeteg dolog van, amit be kell pótolni, így most egy nagyon hosszú bejegyzéssel érkeztem, és tekintve, hogy elfoglalná az egész főoldalt, a teljeset majd a tovább gombra tudjátok elérni. Megszokhattátok, hogy mindig illesztek e előnézeti képeket, azonban a kislemez reklámozásától kezdődően már rengeteg album van, ezért szerintem az lesz a legegyszerűbb, ha linkeket fogok majd beilleszteni, úgy sokkal átláthatóbb lesz a dolog! Az elmúlt hetekben Selena nagyon aktív volt, hiszen miután úgy döntött, hogy nem megy tovább Abel koncertjeire, elindult egy kis promóciós körútra, több rádióállomásra is ellátogatott, hogy beszéljen a nemrég megjelent kislemezéről, a Bad Liarről, és még minden másról. Igyekeztem időrendi sorrendbe szedni minden paparazzi képet, meg minden egyéb apróságot, ami napvilágot látott, azonban nem esett szó róla az oldalon. A következő bejegyzésben pedig már be is fejezem a pótlásokat, abban majd egy seregnyi interjút olvashattok/hallgathattok meg!

Selena nagyobb megjelenése David Henrie esküvője után volt, és azután egy kis ideig nem sokat hallatott magáról, aztán április 26-án tört meg egy kicsit a jég, amikor ellátogatott egy stúdióba Los Angeles városában, hogy felvegyen néhány dalt. Az énekesnőt lencsevégre kapták a fotósok, amint kiszáll az autójából a kávéját fogva, és az épület felé veszi az irányt. Két nappal később úgy döntött, hogy tölt egy kis időt az édesanyjával, és a Montage hotelbe látogattak el, Beverly Hills-ben, hogy együtt ebédeljenek. Ezután ismét következett egy nagyobb szünet a lesifotók terén, és június elején mozdult ki ismét.

010~178.jpg 002~228.jpg SPL1486226_013.jpg SPL1486226_001.jpg

A kedvencünket a hónap második napján kapták lencsevégre a LAX reptéren, Los Angelesben, ahol a New York-i útja miatt tartózkodott. A fotósok egy percre sem tévesztették őt szem elől, és több, mint 150 kép jelent meg erről az alkalomról, amely által megtudhattuk, hogy Selena ezúttal is szánt egy kis időt arra, hogy közös képeket készítsen a rajongóival.

x17_selena_gomez_lax_060217_07.jpg SPL1511838_004.jpg SPL1511090_015.jpg SPL1511103_005.jpg

Videók: 12345

Read more »




Pótlás: Megjelenések – MET Gála

Ahogy említettem, a néhány hétnyi szünetünk alatt Selena két fontosabb rendezvényre látogatott el, ezek közül a második a Costume Institute Gala, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, a MET Gála, mely május 1-jén került megrendezésre New York városában. Ez is egy olyan esemény, ahová a kedvencünk évek óta folyamatosan ellátogat, azonban ezúttal nem egyedül jelent meg, hanem vele tartott a párja, Abel Tesfaye is, és csak úgy tündököltek mindketten a vörös szőnyegen. A rendezvény különlegessége az, hogy minden évben van egy témája, idén pedig az avantgárd divatot kellett követniük a hírességeknek. Ahogy azt már megszokhattuk, az énekesnő ezúttal sem figyelt a rendezvény témájára, és a többi résztvevőhöz képest egy eléggé letisztult ruhában jelent meg, melyet a Coach tervezői a számára készítettek el, ehhez szintén egy Coach márkájú táskát választott, illetve egy pár Jimmy Choo magassarkút és Tiffany & Co. ékszreket. Az est folyamán végig Abellel maradt, de közben időt szánt másokra is, olyan emberekkel fotózkodott, mint Nicki Minaj, vagy épp a Coach tervezőjével, Stuart Vevers-szel. Az eseményről számos fotó került elő, először is a készülődéskor Hung Vanngo, az énekesnő sminkese szokás szerint feltöltött egy selfie-t, melyen nagyon szépen láthatjuk a tőle eléggé szokatlan, de csodaszép sminkjét, emellett a Coach Instagram oldalára is került fel néhány kép a ruháról, illetve a kedvencünk manikűröse, Tom Bachik is posztolt. Persze nem maradhat el a rengeteg kép a vörös szőnyegről, a belső részről, és a közösségi oldalakról sem. A galériánk még négy albummal bővült!

wenn31395905.jpg 2017MetGala008.jpg METGALADINNER004.jpg 2017METGalaBTS006.jpg

1234567891011121314151617181920212223242526
Ahogyan máskor is, ezúttal is érkezett néhány videó, főként a vörös szőnyeges felvonuláskor, a fotósok inkább azokra a pillanatokra koncentráltak, mikor Selena a párjával volt. A felvételeket összegyűjtöttem nektek, és az előnézeti képek alatt el is érhetőek! Végezetül pedig az eseményhez kapcsolódik még néhány lesifotó is. A New Yorkban való tartózkodása alatt az énekesnő a The Mark hotelben szállt meg, a szemfüles fotósok pedig lencsevégre kapták, amikor megérkezett oda, és akkor is, amikor távozott onnan, hogy menjen az eseményre, ugyanekkor videókat is készítettek róla, ezeket szintén elérhetitek lentebb!

x17_selena_gomez_nyc_050117_04.JPG SPL1489394_001.jpg SPL1489799_003.jpg SPL1489785_005.jpg

12




Pótlás: Megjelenések – WE Day

A kimaradás alatt Selena két nagyobb rendezvényre is hivatalos volt, ezek közül az első a We Day, amely április 27-én került megrendezésre Inglewood városában, a The Forum-ban. Az énekesnő már évek óta folyamatosan részt vesz ezen az eseményen, hiszen egy nagyon jó cél érdekében gyűlnek össze ott az emberek, mégpedig azért, hogy egy kis változást hozzanak a világba. A kedvencünk elsők között érkezett meg, egy igazán letisztult és egyszerű szerelésben. Egy “Jackie” világoskék kockás kabátkát viselt, ehhez pedig egy ugyanilyen “Pamela” nadrágot vett fel, és az egészet egy pár Christian Louboutin magassarkúval egészítette ki. Selenát ezúttal is Chris Classen öltöztette, a sminkjét Hung Vanngo készítette, a hajáért pedig Lona Vigi volt a felelős. Mellettük még megjelent az eseményen Theresa Marie is, az énekesnő személyi asszisztense, de ott volt még az édesanyja, Mandy, és a kishúga, Gracie is. Az este folyamán a kedvencünk többször is átöltözött, ugyanis ő volt a műsorvezető, de ahogy a kék szőnyegen is, a színpadon is nagyon egyszerű összeállításokban láthattuk, melyet számos fotó is bizonyít. Az eseményhez kapcsolódóan négy albummal bővült a galériánk, találtok képeket a felvonulásról, a színpadról, a közösségi oldalakról, illetve a készülődésről, ezeket elérhetitek az előnézeti képekre kattintva!

Xposure_Selena_Gomez_3.jpg SPL1487159_048.jpg 2017WeDay017.jpg 2017WeDayCA009.jpg

12345678910111213141516171819202122 23242526272829303132 3334353637383940414243 444546474849505152535455 5657

Az is megszokottá vált, hogy az énekesnő minden évben mond egy beszédet, ez idén sem volt másként. Hogy pontosan mik hangzottak el, azt lentebb elolvashatjátok. Mindezek mellett a kék szőnyegen számos interjút adott, -ezekben beszélt többek közt az esemény fontosságáról, az It Ain’t Me című daláról, a hajáról, a közösségi oldalakról, és a mai gyerekekről. Minden videót összegyűjtöttem, ezeket elérhetitek az előnézeti képek alatt található számokra kattintva!

Sziasztok srácok! Nagyon örülök, hogy ismét én vezethetem a We Day-t. Az igazság az, hogy a mai este pontosan az, amire mindannyiunknak szüksége van. Ma csodálatos fiatalemberekkel, családokkal és pedagógusokkal találkoztunk. Olyan egyedekkel, akik változásokat hoznak. De mi többek vagyunk egy csoportnyi egyednél, együtt nagyszerű dolgokat érhetünk el. Az egyik legjobb tanács amit valaha kaptam, az volt, hogy “Az vagy, akikkel körülveszed magad.”, és pontosan ezért jöttem el a We Day-re, és ezért jövök már sok éven át. Ez a pozitív, reményteljes energia, életerő. Lesznek olyan pillanatok, amikor nem érezzük magunkat elég jónak, és amikor az megtörténik, szeretném ha emlékeznénk erre az érzésre. Kapaszkodjatok ebbe az energiába, és vezessen a szeretet helyéről!




13 Reasons Why sajtótájékoztató

Sziasztok! A tegnap írtam nektek arról, hogy Selena ellátogatott egy rendezvényre, melyet a Netflix szervezett olyan sorozatoknak, amelyek idén fognak debütálni, és a 13 Reasons Why sajtótájékoztatóján részt vett a kedvencünk is. Megígértem nektek, hogy részletesen leírom, hogy miről is volt szó a panel során, és már olvashatjátok is!


Mielőtt elkezdődött volna maga a sajtótájékoztató, előtte bemutatták a sorozat előzetesét, melyet néhány héttel ezelőtt már mindenkivel megosztottak. Ezután már azonnal láthattuk is maga a stábot: Brian Yorkey (a sorozat alkotója), Dylan Minnette (Clay), Katherine Langford (Hannah), Tom McCarthy (főproducer és az első két rész rendezője), Selena Gomez (főproducer), Mandy Teefey (főproducer), Jay Asher (a könyv írója).
A sorozat alkotója elárulta, hogy egy könyvklubban ajánlották neki a könyvet, ő pedig beszerezte, és egy éjszaka alatt el is olvasta az egészet, és végig arra gondolt, hogy milyen erős az üzenete. Néhány évvel később Mandy és Selena felkeresték őt, és kérdezték tőle, hogy hallott-e már a könyvről, mire Brian csak annyit felelt, hogy bármiről is legyen szó, a válasz egész biztosan az, hogy igen. Így kezdtek tehát együtt dolgozni. Később Tom is ugyanerről beszélt, hogy a könyv milyen fontos értékeket hordoz magában, és, hogy Jay részéről fantasztikus ötlet volt az, hogy megírta ezt a könyvet.
Később Selena és Mandy vette át a szót. Elárulta, hogy sokkal fiatalabb volt még, mikor elkezdtek a projektről beszélni, és az elején úgy volt, hogy film lesz belőle, azonban így, hogy egy 13 részes sorozat lett, sokkal bővebben ki tudták fejteni a dolgokat. Mandy szerint ha film lett volna, nem tudtak volna minden apró részletet elmondani. Azt is megerősítették, hogy az elején úgy volt, hogy Selena fogja játszani Hannaht, annak akkor értelme is lett volna, mivel akkor 16-17 éves volt, és épp egy sorozatban játszott, de most már csak Katherinet tudja elképzelni Hannah szerepében, véleménye szerint ő erre a szerepre született. Kedvencünk azt is hozzátette, hogy amikor elolvasta a könyvet, azonnal át tudta érezni a helyzetet, és ez egy olyan történet, amit a rajongóinak is hallania kell.
Ezután Jay, a könyv írója mesélt arról, hogy mekkora megtiszteltetés a számára, hogy ebből egy sorozatot készítettek, és nagyon boldog volt, mikor elkezdett tárgyalni Selenával és Mandyvel, ekkor érezte először úgy, hogy valaki végre tényleg megértette a könyv üzenetét. Persze közben félt is, hogy mi van, ha mégsem sikerül jól a dolog, de most nagyon boldog, mert összehozták a lehető legjobb adaptációt.
Mindezek után a színészek beszéltek arról, hogy viszonylag könnyű volt nekik alakítani a karaktereket, mivel annyira emberiek, és olyan érzéseik vannak, melyeket nagyon könnyű átérezni. Továbbá azt is elárulták, hogy mielőtt elmentek a meghallgatásra, nem olvasták a könyveket, szóval pontosan nem tudták, hogy mire vállalkoznak, de végül minden rendben lett. Dylan azt is elmondta, hogy ilyenkor nagy a nyomás az emberen, hiszen tényleg nagyon jól kell alakítani, nem ronthatják el. Jay azt is elmondta, hogy egyrészt a sorozat jobb, persze nagyon szereti a könyvet, hiszen ő írta, azonban a sorozatban több karakternek az életébe is beleshetünk, nem csak Hannahra meg Clayre fókuszál, mint a könyv, így a nézőknek több lehetőségük van arra, hogy mrgtalálják azt a karaktert, akivel igazán azonosulni tudnak.
Egy kis csevegés után ismét Selena vette át a szót, elmondta, hogy nagyjából az első két epizódnak az a fő témája, hogy mi is történt pontosan Hannahval, de majd kezd egyre sötétebbé válni a hangulata, jobban megismerhetjük azt, hogy mi jár pontosan Clay fejében, hogy ő igazából milyen szomorú, és kicsit szégyellős. Sel abban reménykedik, hogy az emberek többször is megnézik majd a sorozatot és másokat is biztatnak arra, hogy ugyanezt tegyék.
Ezután a rajongók kérdései következtek, és az első Selenához szólt. Az egyik lány felhozta témába, hogy a kedvencünk már nagyon fiatalon elkezdett híres lenni, és, hogy vele történtek-e hasonló dolgok az iskolában, és, hogy miért gondolja azt, hogy mostanság fontos az, hogy az emberek tudjanak erről a könyvről és a sorozatról. Selena válasza az volt, hogy nem volt rosszabb a helyzete, mint a sorozat főszereplőinek, azonban tényleg nehezebb volt így, hogy az emberek ismerték. Ezután beszélt a rehabon töltött időszakáról. Mikor elkezdték a sorozat munkálatait, ő akkor ment be és 90 napot töltött ott, elmondta, hogy nagyon sok gyerek volt körülötte, és ők is hasonló problémákról beszéltek. Neki is meg kellett birkóznia mindezekkel a dolgokkal, számára a Disney Channel volt úgymond ez a nagy iskola, majd később az élete is, ugyanis minden ember próbálta megmondani neki, hogy milyen legyen, miközben ő maga is próbált rájönni, hogy ő milyen, és, hogy milyenné fog válni. Számára azért fontos, hogy a gyerekek és mindenki lássa a végeredményt, mert ha mondjuk a közösségi oldalakra posztolnának valami szöveget, hogy legyenek erősek, meg hasonlók, az az embereket egyszerűen nem érdekli, nekik látniuk kell ezt az egészet, látniuk kell valamit, ami megrázza őket, és megértik a dolgokat. Végül elmondta, hogy a forgatás utolsó napján ott volt, és nagyon érzékeny volt, ahogy látta, hogy ez az egész végre létrejön.
A sorozat alkotója, és Mandy is többször is kifejtették még a továbbiakban, hogy szeretnék ha a gyerekek és a szülők látnák ezt a sorozatot, és beszélnének róla, mert ez tényleg egy nagyon fontos dolog, ami nem kerül minden egyes nap szóba a családokban. Mandy azt mondta, hogy azért próbáltak egy tinisorozatot összehozni, mert így talán több ember figyelmét felkelti, mert mondjuk egy dokumentumfilm túl unalmas lett volna. Szerinte a szülőknek nehezebb lesz végignézni majd, mert senki nem akarja a gyerekét ilyen helyzetben látni. Brian azt is szóvá tette, hogy nem próbáltak finomkodni, és semmi hasonlók, hanem tényleg őszintén akarták a képernyőn bemutatni a szituációt. Jay hozzátette, hogy emiatt szereti annyira a sorozatot, mert a szülők konkrétan végignézhetik azt, amitől a legjobban félnek, de mindannyian reménykednek abban, hogy ez sok emberen fog majd segíteni.

Ennyi lett volna hát röviden a sajtótájékoztató, én személy szerint nagyon várom már a végeredményt. A galériánkba még feltöltöttem néhány képet, ezek a videóból lettek kivágva, mikor ráközelítettek Selenára!

    




Selena promotálja a 13 Reasons Why sorozatot

Sziasztok! Az elmúlt néhány órában rengeteg hír gyűlt össze Selenáról, végre kiderült az oka, hogy miért utazott New York városába. Már lehetett találgatni, néhányan arra gondoltak, hogy a 13 Reasons Why miatt, és ez igaznak is bizonyult, ugyanis tegnap egész nap a sorozatot promotálta. Reggel elhagyta a hoteljét, ekkor már nagyon sok fotót készítettek róla a lesifotósok, kedvencünk boldogan fotózkodott a rajongóival, ahogy azt megszokhattuk. Az énekesnő a Coach tavaszi kollekciójából viselt egy ruhát, és szintén ebből a kollekcióból egy kabátot, és egy Matida fekete szandált. Az útja egy rendezvényre vezetett, mely a Netflix által volt megszervezve, azoknak a sorozatoknak, melyek idén fognak megjelenni. A kedvencünk is résztvevő volt ezen a sajtótájékoztatón, ott volt még vele az édesanyja, Mandy Teefey, a sorozat alkotója, Brian Yorkey, Tom McCarthy, aki az első két epizódot rendezte, Jay Asher, aki a könyvet írta, és végül a két főszereplő, Dylan Minnette és Katherine Langford. A panel 37 perces volt, és a teljes már fel is került kiváló minőségben a Netflix hivatalos Youtube csatornájára, erről egy következő bejegyzésben fogok írni bővebben, holnap, addig is ide kattintva tudtok belenézni. Miután vége lett a sajtótájékoztatónak, kedvencünk átöltözött, egy Proenza Schouler ruhába, majd elhagyta a helyszínt, ekkor ismét rengeteg fotó készült róla, majd akkor is, mikor visszatért a hoteljébe. De ezzel nem ért véget a napja, ugyanis egy ismételt átöltözés után a sorozat stábjával együtt elment vacsorázni, ezúttal egy Victoria Beckham ruhában tündökölt. A készülődés során kedvencünk készített is magáról egy szelfit, melyet később posztolt Hung Vanngo, majd ő maga is Instagramra. Mindezekről az eseményekről számos fotó jelent meg, ugyanis a lesifotósok folyamatosan a nyomában voltak, a rajongók szintén, valamint Selena is boldogan használta a közösségi oldalait. Időközben frissítették a Netflix Twitter oldalát is, és feltöltötték a legelső jelenetképet a sorozatból, értelemszerűen Selena egyiken sincs rajta, mivel nem szerepel a sorozatban. Minden linket összegyűjtöttem, mely azokba az albumokba vezetnek, amik a tegnapi nappal kapcsolatosak, illetve számos videó is készült a nap folyamán, ezek szintén elérhetőek már.

Galéria linkek:
Paparazzi képek > 2017 > Február 8. – Selena elhagyja a hoteljét, New York
Paparazzi képek > 2017 > Február 8. – Selena megérkezik a Netflix újdonságainak szervezett rendezvényre, Manhattan, New York
Paparazzi képek > 2017 > Február 8. – Selena elhagyja a Netflix újdonságainak szervezett rendezvényt, Manhattan, New York
Paparazzi képek > 2017 > Február 8. – Selena visszatér a hoteljébe, SoHo, New York
Paparazzi képek > 2017 > Február 8. – Selena ismét elhagyja a hoteljét, SoHo, New York
Rajongói képek > 2017 > Február
Televízió > 13 Reasons Why (13 okom volt ) > Jelenetképek
Televízió > 13 Reasons Why (13 okom volt ) > 2017. február 8. – A sorozat promotálása, New York (készülődés)
Televízió > 13 Reasons Why (13 okom volt ) > 2017. február 8. – Selena a sorozat sajtótájékoztatóján, a Netflix újdonságainak rendezvényén, Manhattan
Televízió > 13 Reasons Why (13 okom volt ) > 2017. február 8. – Selena a sorozat sajtótájékoztatóján, a Netflix újdonságainak rendezvényén, Manhattan (színfalak mögött)
Televízió > 13 Reasons Why (13 okom volt ) > 2017. február 8. – Selena vacsorázik a sorozat stábjával (készülődés+vacsora)

Videók: 1234 –  567

Visszatérve a közösségi oldalakra, említettem, hogy Selena is nagyon gyakran használta a tegnap, az Instagram sztoriját rendszeresen frissítette, a teljes sztorit ide kattintva tudjátok megtekinteni, és a kivágott pillanatképeket pedig feltöltöttem a galériába, azokat, amelyeken a kedvencünk is látható.

Instastory1_mp40000367.jpg Instastory1_mp40000429.jpg Instastory1_mp40000629.jpg IGStoriesSel004.jpg

Végül pedig néhány Instagram bejegyzésből fordítottam le részleteket, melyek szintén a sorozattal kapcsolatosak, és ahogy ígértem, holnap majd részletesen írok a sajtótájékoztatón elhangzottakról!

Közel 8 évvel ezelőtt, találkoztam ezzel a két gyönyörű lélekkel, hogy megbeszéljük a közös munkát, a Thirteen Reasons Why adaptációjának kapcsán. Ma már az első sajtótájékoztatónkon lógunk együtt, mert jövő hónapban megjelenik a Netflixen. Mandy, és Selena, köszönöm… – Jay Asher

6 évnyi várakozás után végre megtaláltam a tökéletes Hannaht és Clayt, a 13 Reasons Why-ba. Nem is lehetnék szerencsésebb, hogy ők ketten lettek a szereplők. – Selena

Amit a 13 Reasons Why képviselt az egy nagyon igazi történet, arról, hogy egy átlagos gyerek mivel kell megbírkózzon minden nap az életben. A nyomás, a nem valóságos elvárások arról, amiről azt gondolják, hogy lenniük kéne. Akár olvastátok ezt a könyvet, akár nem, ez egy olyan történet, melyen minden gyerek keresztülmegy, és továbbra is keresztül fog menni – hacsak,  nem beszélünk erről folyamatosan. Az emberek bántanak, és megérdemlik, hogy meghallgassák őket. Belefáradtam abba, hogy az emberek próbálnak lefesteni egy hamis képet arról, hogy milyen a mindennapi élet. Reménykedem, hogy a 13 Reasons Why felvilágosítja az embereket arról, hogy mit is jelentenek a szavak, mikor kimondod őket. – Selena




Pages12345... 10»