Harper’s Bazaar Icons Party
Szandi*, 2017, Sze 09

Sziasztok! Legnagyobb örömünkre Selena mostanában nem tétlenkedik, és szinte folyamatosan a nyilvánosság előtt van. Ez a tegnap sem volt másként, és ismét rengeteg képpel érkeztem nektek. A reggelét egy kis sétával indította New York utcáin, ahol nem csak a lesifotósok, de pár szerencsés rajongó is elcsípte őt, és meg is állt nekik az énekesnő egy-egy közös fotó erejéig. Egyébként szintén a tegnap derült ki az is, hogy amíg tartanak az új filmjének a forgatásai, addig a kedvencünk egy lakást bérel a városban, és úgy tűnik nincs egyedül, hiszen Theresa Marie elhozta a kiskutyát az állatboltból, amivel két napja játszottak Abellel, és látták is néhányan, amint az asszisztense megérkezett az említett lakásba a kutyával. (videó a kutyusról lentebb a 13-ra kattintva)

   

(videó)

De visszatérve a tegnapra, az este történtek az igazán jó dolgok. Kezdetét vette a New York-i divathét, és ennek köszönhetően az elkövetkezendő néhány napban nagyon sok esemény kerül majd megrendezésre a városban. Tegnap a Harper’s Bazaar magazin is ünnepelte a divathét kezdetét, és egy partyt rendeztek, ahová számos hírességet is meghívtak. Selena párja, The Weeknd szerepel a magazin legújabb számának a címlapján, így Abel is hivatalos volt az eseményre, aki nem csak felvonult ott, de fel is lépett. Szerencsére Selena is elkísérte őt, hosszú idő után ismét megjelent egy rendezvényen, aminek természetesen nagyon örülünk. Az énekesnő egy számára tervezett Valentino ruhában jelent meg, melyhez egy Stuart Weitzman magassarkút és egy kézitáskát párosított a stylistja, Kate Young. A sminkjét ezúttal is Hung Vanngo készítette el, aki szokás szerint meg is ajándékozott minket egy selfie-vel, míg a hajért Danielle Priano volt a felelős. A belső részben Selena Abel mellett még Carine Roitfeld társaságában fotózkodott. Miután vége lett a felvonulásnak, és időztek kicsit odabent, ezt követően átöltöztek, mielőtt még The Weeknd fellépett volna. Az öltözés után készített Abel egy képet Selenával, amit később posztolt is az Instagram sztorijába, amit az este folyamán egyébként a kedvencünk is használatba vett. A koncerten egy rajongó is elcsípte az énekesnőt, így készült egy közös kép is. Az eseményhez még kapcsolódik két albumnyi paparazzi kép is, ugyanis a kedvencünket lencsevégre kapták, amint a bérelt lakásából távozott Petra Collinsszal és Josephine Skriverrel, illetve később újra lefotózták, mikor megérkezett a helyszínre. Minden képet elérhettek a galériánkban, a videókat pedig a számokra kattintva!

   

PAPARAZZI FOTÓK ÉS SELENA INSTAGRAM SZTORIS KÉPEI:
Szeptember 8. – Elhagyja a lakását Josephine Skriver társaságában, New York
Szeptember 8. – Megérkezik a Harper’s Bazaar Icons Party-ra, New York
Instagram sztorik > Selena Gomez

VIDEÓK: 1234567891011121314

Az este azonban ezzel nem ért véget, hiszen az eseményt követően Selena és Abel közösen elmentek a Cinépolis Chelsea moziba, hogy megnézzék az Az című filmet. Amint a helyszínre tartottak, készült róluk néhány paparazzi kép is! (videó)

   


Selena Gomez diéta: mit eszik az énekesnő?
Szandi*, 2017, Sze 08

Ha Selena Gomez lehet a REVIVAL turnéját megelőző napokban, bevállalnád? Miközben mindannyian ezt olvassátok, már valószínűleg meg is válaszoltátok ezt, egy “Igen”-nel. Kaptunk egy kis betekintést arról, hogyan készül a turnés életére, és mit eszik naponta. Ezek a hírességek elfoglalt emberek, szóval természetesen mindannyian kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi a kedvenc ételük és rágcsálnivalójuk, és ha szeretnél olyan lenni, mint Selena, nagyjából lehetsz is. Legalább is, akkor, ha a kedvenc ételeiről van szó! Selena fitt, erős és mindig szuper magabiztosnak tűnik mindenben, amit visel, és mindent nagyon okosan és egészséges módon csinál.

Természetesen mielőtt Selena turnézni indult volna, őrültek módjára edzett, semmi kétség efelől. Nem csak a kardio és a jóga tartozott bele az edzéstervébe, de emellett táncolt és órákig ment körbe a próbák alatt. Selena egy nagyszerű dolgot hozott össze, és ez mind az edzőjének, Amy Rosoff-nak köszönhető. A J-14 exkluzívan beszélt Amyvel arról, hogy általában mit eszik Selena a turnéját megelőzően. A színész-énekesnő nem szűkölködő, mikor arról van szó, hogy mit vesz be a szervezetébe, ez mind arról szól, hogy azt eszik, amit akar, de mérsékelten.

“Őszintén, minden nap annyira más volt… Azt eszik, amit szeretne, nem mindig marad ugyanazoknál a dolgoknál. Nem eszik sokat.” – mondta Amy a J-14-nek. Az edző olyan különleges ételeket leplezett le, amiket a Bad Liar énekesnője hajlamos megenni reggelire, ebédre, vacsorára, arra az esetre, ha tudod, esetleg kipróbálnád. Mi mindenképp ki fogjuk, hogy őszinték legyünk.

Reggeli:
Szóval, mit eszik Selena reggelire?

“Zöld gyümölcslé, avokádós pirítós, néha fetasajttal, jó olívaolajjal, és egy kis sóval; reggeli burritó, bagett, krémsajt, rizssütemény, mogyoróbaj, néha szeletelt almával.” – magyarázta Amy

Oké, ez tényleg elkéoesztően hangzik, és nem túl nehéznek, ha felkelsz, és úgy érzed, hogy nagyon éhes vagy, és szeretnél összedobni valami gyorsat, mielőtt suliba, munkába, vagy edzésre indulsz.

Ebéd:
Az ebéd a következő, és Selena kedvencei olyanok, hogy te is könnyedén elkészítheted.

“Kínai csirke saláta, sima csirke saláta, vagy szendvics, pulykás szendvics salátával, taco vagy rizs és bab.” – mondta nekünk Amy.

Ismét nagyon jól hangzik, és már kezdünk egy kis színt kapni. Selena nem fosztja meg magát attól, hogy élvezze a kedvenc ételeit. Azt tesz, amit szeretne, és olyasmiket visz be a szervezetébe, amik nem csak jót tesznek neked, hanem finomak is, és ez számít igazán.

Mikor Amy azt mondja, hogy Selena mindent mértékkel eszik, igazat mond. Amy megmutatta nekünk, hogy nem muszáj mindig ugyanazt az unalmas ételt ennünk, csak gyümölcsöket és zöldségeket, hanem kicsit megváltoztathatjuk a dolgokat.

Vacsora:
Most itt a vacsora ideje. Amy felsorolta a következőket, “Lazac és zöldség, sült csirke, tészta, és zöldségek, vagy mexikói kaja.”, mint Selena kedvenceit. Szóval az egyensúly nagyon fontos Sel számára.

“Nem eszik hatalmas adagokat, és túlzásba sem viszi, mert nem él szabályok szerint. A megszállottság a legrosszabb! Nem azt jelenti, hogy egyél Big Mac-et folyton, hanem azt, hogy egyél olyasmit, amit szeretsz, de mértékkel.” – magyarázta.

Ezen mottó szerint kéne élnünk!

Rágcsák:
És természetesen Selena imádja a rágcsálnivalókat. Ki nem?! Itt van négány dolog, amiket szeret elfogyasztani étkezések között.

“Ecetes uborka (a kedvence), tortilla chips, salsa vagy guacamole, csirkés saláta, vagy popcorn.” – mondta nekünk Amy. Hogy őszinték legyünk, nagyon jó tudni, hogy még mindig imádja az ecetes uborkát.

A listák által, most már tudjátok, hogy mit szeret enni Selena átlagosan egy nap, és nagyon sok inspirációt nyújtott a számunkra. Ez a legjobb étkezési terv, amit valaha láttam. Egyértelműen eléri, hogy energikusnak, egészségesnek, és magabiztosnak érezd magad.

Még van egy dolog, amit Amy elmondott nekünk, és mindannyian észben kéne tartanunk: a víz a legfontosabb innivaló! Amy elmondta, hogy ő személy szerint szereti, ha mindig van kéznél egy pohár, vagy egy üveg víz. De néha még ízletesebbé teheted.

“Nagyon szeretek vízbe dobálni dolgokat, ha még inkább ösztönöz arra, hogy igyál. Citrusfélék, gyógynövények, gyümölcsök… bármi. A kedvencem a gyógyvíz: citrom, uborka, menta és narancs. Tegyél bele egy kis jeget is.” – mondta.

Amy nagyon pozitív az egészséges étkezés és a motiválás kapcsán, valószínűleg ezért is ő az egyik fő alkalmazottja, és a legközelebbi barátnője Selenának. Nagyon sok időt töltöttek együtt a REVIVAL turné előtt, és dolgoztak az edző-kliens kapcsolatukon és a barátságukon egyaránk.

Persze muszáj volt megkérdeznünk Amy-t, hogy mi az az egy dolog, amit Selena szeretne, ha a rajongói tudjának a fizikai és mentális egészségről, mint ember. Tudjátok, vonatkoztassunk el a hírességtől. Vonatkoztassunk el attól, hogy ez az egész csak azért volt, hogy felkészüljön egy turnéra. Milyen lépéseket tehetsz meg TE, hogy jobban érezd magad a bőrödben?

“SZERESD önmagad. Ez a legjobb dolog, amit tehetsz.” – mondta Amy, és tudjuk, hogy Selena is tényleg így gondolja.


Time magazin: Elsők
Szandi*, 2017, Sze 08

Sziasztok! Már közel egy hónappal ezelőtt került a TIME magazin által bejelentésre, hogy egy új projektjük fog megjelenni, Firsts, azaz Elsők címmel. Ez lényegében egy videósorozat, amelyre 45 hírességet választottak ki, akik igazi példaképek, és valamilyen változást hoznak be a világba. Többek közt Selenát érte az a megtiszteltetés, hogy részese legyen ennek az egésznek, tegnap pedig debütált is a projekt. A kiválasztott hírességeket különböző titulusokkal látták el, kedvencünk a Tastemaker, avagy egy olyan ember, aki nagyban befolyásolja, hogy épp mi divatos, vagy ő maga hoz divatba valamit. Emellett még azért is került bele ebbe, mert ő az első ember, aki az Instagramon elérte a 100 millió követőt, ami egy igazán nagy dolog. Ahogy azt már az előbb is írtam, már meg is jelentek a rövid videók, Selena két percig beszél kicsit a hírnévről, és minden másról, ez kicsit hosszabban ki is került a magazin hivatalos oldalára, én most ezt fordítottam le nektek, de ettől függetlenül az említett félvételt is elérhetitek lentebb. Emellett még az Instagram sztorijukba is posztoltak egy rövid videót, ami még a forgatás színfalai mögött készült az énekesnőről. Ekkor még egy fotósorozatot is lőttek róla, ebből most két kép jelent meg, az egyiket már előzőleg láthattuk, csak rosszabb volt a minősége. Továbbá még Instagramra maga Selena is közzétette a magazin címlapját, hogy pontosan mit fűzött hozzá, azt szintén elolvashatjátok lent!

   

Néha nagyon nehéz mindennap felébredni, tudva azt, hogy mennyi minden történik a világban. Vannak időszakok, amikor önzőnek érzem magamat, és azt kérdezem miért, hogyan tudna ez változni? Vagy meg fog valaha is változni ez egyáltalán? Próbálok mindenekelőtt hozzájárulni ehhez, mert nagyon nehéz elveszíteni a remény utáni vágyunkat, néha csak mérges szeretnék lenni. Mikor olvasok azokról a nőkről, akik folyamatosan felébrednek mindennap, hogy valami változást hozzanak, engem is inspirálnak, hogy ennél is többet akarjak tenni. Nem tudom pontosan hogyan lettem ilyen szerencsés, TIME, de köszönöm, hogy kiemelitek az erőt, hogy miként törekedhetünk mindig erre. Hiszek a Földön lévő jóságban. Remélem, hogy ez csak a kezdete a még több változásnak.

Anyukám nagyon sokat szerepelt színházban, miközben felnőtt. Szóval gondolom ösztönös volt a számomra, hogy előadjak. Szerettem megnevettetni az embereket, és ha bárki is szomorú volt, nem tetszett nekem. Mindig is próbáltam elérni, hogy az emberek jól érezzék magukat, hogy érezzenek valamit. Szóval bármikor is láttam anyukámat fellépni, arra gondoltam, hogy talán egy nap nekem is lesz esélyem arra, hogy ezt csináljak. Az egész szomszédságomat kihasználtam volna a saját színpadomnak.

Mikor gyerekként elkezdtem dolgozni, az anyukám volt az az ember az életemben, aki vezetett engem. Megértettem, hogy a színészet egy olyan munka, ami közben szórakozni tudnék, élvezném, és ha egyszer mát nem élvezném tovább, akkor abbahagynám. Emellett még ott volt nekem az iskola is. Ez volt az alapja a felnövésemnek. Voltak pillanatok, amikor olyannak kellett lennem, mint egy felnőtt, de amikor ott voltam a színfalak mögött, úgy éreztem magam, mint egy gyerek.

Örülök, hogy akkor nőttem fel, amikor. Úgy gondolom, hogy most nagyon nehéz gyereknek lenni, főleg a közösségi oldalakkal. Nem tudom elképzelni, milyen lehet azokkal felnőni. Már most nehéz felkelni minden egyes nap, és jól érezni magad a bőrödben, anélkül, hogy más életében keresnéd a csúcspontokat. Tetszik, hogy látták az emberek a hibáimat. Próbálom ezt arra használni, hogy kapcsolódjak hozzájuk. Csak ennyit tehetek. Remélem tudják, hogy az erő nem azt jelenti, hogy egy maszkot kell magadra venned. Az erő azt jelenti, hogy sebezhető vagy.


Paparazzi és rajongói képek & új szereplő a Woody Allen filmben
Szandi*, 2017, Sze 07

Sziasztok! Már egészen hozzászokhattunk ahhoz, hogy közel minden egyes nap paparazzi képek jelennek meg Selenáról, ez pedig ma sem volt másként, ugyanis a tegnapi napon összesen három alkalommal kapták lencsevégre a kedvencünket. A délelőtt azonnal a nyomába eredtek, az énekesnő épp egy épületet hagyott el, a fotósok pedig már odakint vártak rá, így készült is jó néhány kép róla. A délután folyamán pedig ismét elhagyott egyet, sajnos nem tudni, hogy ezek milyen épületek voltak, vagy, hogy mit csinált ott, mindössze csak a távozását örökítették meg, egyéb információ azonban abszolút nincs. Este néhány barátnőjével mozdult ki újra, és a Catch nevezetű étterembe látogattak el, ahol különböző tengeri ételeket szolgálnak fel. Mikor megérkezett a helyszínre, ismét készültek fotók róla.

Tegnap számoltam be nektek arról, hogy az énekesnő szeptember 5-én a Broadway-n nézte meg az A Bronx Tale című musicalt, az előadás után pedig fotózkodott a színészekkel, illetve a rajongókkal is. Most még előkerült néhány kép erről az alkalomról, így azokat is feltöltöttem a galériába, és már el is érhetitek őket! Végezetül pedig még két videót is elérhettek a számokra kattintva, ezeket Theresa Marie töltötte fel az Instagram sztorijába.

   

12

A bejegyzést pedig egy filmes hírrel zárnám. Mint tudjátok, Selena két hónapig fog New York városában tartózkodni, azért, hogy leforgassa a legújabb filmjét, melynek a rendezője Woody Allen. Sajnos a projekthez kapcsolódó információkat nagy titokban tartják, szinte semmit nem tudni az egészről, azonban a Variety oldalán tegnap megosztottak egy exkluzív cikket, melyből kiderült, hogy egy újabb híres színész csatlakozik a stábhoz, aki nem más, mint Jude Law. Sajnos az ő szerepéről sem tudni semmit, viszont a történetről azt írják, hogy állítólag egy szerelmi sztori lesz, de előbb-utóbb remélhetőleg több információt kapunk a filmről, ami a hírek szerint 2018-ra várható.