Képek sokasága
Szandi*, 2017, Sze 23

Sziasztok! Selena az elmúlt négy napját forgatással töltötte, ennek köszönhetően több, mint 500 paparazzi fotóval gazdagodtunk, melyeket most meg is osztanék veletek. Indítanék keddel, erről a napról már hoztam forgatási képeket egy előző bejegyzésben, azonban most megjelent még néhány kép, melyeken mind a kollégájával, Timothée Chalamettel láthatjuk. Először a Dig Inn étteremben, amint épp ebédet vásárolnak maguknak, majd később az utcán, amikor a forgatásra igyekeznek vissza. Másnap ismét lencsevégre kapták a színésznőt, amint épp kilépett a lakásából, azonban nem egyedül, hanem a kiskutyáját, Charlie-t is vitte magával, ahogy azt mostanában már megszokhattuk. Ezután jó néhány jelenetet leforgattak Timoval, melyet több, mint 200 kép bizonyít. 21-én csak forgatási képek kerültek elő, ez újabb 270+ fotót jelent. És végül pénteken ismét a szokásos napi rutint örökítették meg. Selena elhagyta a lakását, leforgatta a jeleneteket, aztán haza is tért. Említésre méltó, hogy több rajongó is tudomást szerzett arról, hogy a kedvencünk hol forgat, és el is látogattak a helyszínre, azonban senki sem akart odamenni, hiszen tiszteletben tartották azt, hogy dolgozik. Azonban amint elérkezett a forgatási szünet, az énekesnő azonnal odament hozzájuk, és közös fotókat készített velük, szinte minden nap. Közben még megállt egy kiskutyának, vagy egy aranyos kisgyereknek is, ezek is mind láthatók az albumokban, amelyekben találhatók a forgatási képek is, illetve a rajongói fotókat is feltöltöttem, érdemes megnézni őket a felvételekkel együtt, amiket lentebb linkeltem!

Szeptember 19.

  004~153.jpg 

Szeptember 20.

  003~907.jpg 002~1009.jpg

1234567

Szeptember 21.

099~7.jpg 086~12.jpg 047~213.jpg 

1234567891011

Szeptember 22. + rajongói képek

 014~494.jpg 

Ezeken kívül még megjelent néhány apróság. Először is kedvencünk sminkese, Hung Vanngo töltött fel egy képet az Instagramjára, melyet Selena lőtt magáról néhány hete, mikor a Business of Fashion gálára készülődött, és egyszerűen mesés rajta. Továbbá ő szerepel a magyar InStyle magazin szeptemberi számának címlapján, és Fanninak köszönhetően el is hoztam azokat az oldalakat kép formájában, ahol ő is látható, tekintsétek meg őket!

   


Selena a PUMA közreműködésről
Szandi*, 2017, Sze 22

Sziasztok! Az előző bejegyzésemben említettem nektek, hogy Selena egy újabb hatalmas márka reklámarca lett, mégpedig a Puma-é. A híresztelések szerint az énekesnő 30 millió dollárt keres ezzel a közreműködéssel, ami két évre szól. A fotósorozat mellé még egy interjú is megjelent, amelyet a Vogue honlapjára posztoltak 4 nappal ezelőtt, most pedig végre eljutottam odáig, hogy le is fordítsam, szóval már el is olvashatjátok!

Gratulálok az együttműködéshez, nagyon izgalmas!
Tudom, nagyon izgatott vagyok. Mikor az egész divatvilág kerül szóba – így fogom én hívni – úgy gondolom, hogy olyasfajta együttműködő dologgá vált, ahol az utcai viselet és a divat egybeolvad. Nagyon szép dolog, mert látom, hogy a lányok most szexinek érzik magukat, és nem feltétlen csak az edző ruhákban, hanem olyanokban, amelyekben edzhetsz, aztán utána felveszel egy pár aranyos cipőt, és utána kimész sétálni. Ezért olyan őrületes most. Már csak azzal, hogy felveszel valamit egy edzőnadrágra, vagy csak egy sima felsőt, és úgy érzed, hogy bármit megtehetsz.

Te személyesen mit választasz ebből az egész atletikus trendből? Ez olyasmi, amit gyakran viselsz?
Minden nap? Azt hiszem fontos, hogy magabiztosnak érezd magad abban, amit viselsz. Én csak ezzel törődöm igazán. Biztos akarok lenni abban, hogy bármiben, amit felveszek, jól érzem magam, mert az, hogy hogyan érzed magad kívülről, nagy hatással van arra, hogyan érzel belülről.

Mit veszel fel egy tényleges edzésre?
Mikor otthon vagyok, akkor nagyon intim tudok lenni. Talán csak egy sportmelltartót, és talán valami apró, apró aranyos dolgot. És mikor kint vagyok, akkor tipikus, valami szelídet, amiben szexinek érzem magam. Csak a rétegzésről, és az aranyos kis zoknikról szól.

Zoknik? Milyen zoknik?
Kis láncokat adok hozzá a zoknimhoz, mert egy kis varázst, szikrát csempész bele. Kis bokaláncokat, valójában. Én és az asszisztensem beszereztünk egy csomót Japánból, mikor turnézni voltam. Átmentem egy ilyen fázison, amikor csak bokaláncokat viseltem, és zuhanyoztam bennük. Egyszerű. Elveszítem a dolgokat, rajtam kell lenniük, érted, hogy értem?

Általánosan beszélve, sok gondot fordítsz arra, hogy mit viselsz, mikor kimész?
Attól függ. Nem szeretem, amikor az emberek azt érzik, hogy össze kell állítaniuk dolgokat, vagy stresszelniük kell emiatt. Ezért király az, amit a Puma csinált mostanság. Vannak ezek a darabok, és mind jól néznek ki együtt, szóval arról szól az egész, hogy felveszem ezt, meg felveszem azt.

Úgy értem, jelenleg én és a barátom megosztjuk egymással a szekrényünket, és különböző ötleteket vetünk fel. Néha csak felveszem ezeket a Puma dolgokat, és kimegyek a cipőimben. Csak egy kis aranyos randizós ruhát veszek fel, vagy valami a moziba. Magabiztosnak akarod érezni magad benne. Amikor elkezdesz stresszelni miatta, és azt érzed, hogy meg kell alkotnod egy bizonyos képet… Nem kéne így érezned.

Milyen darabokat osztotok meg egymással főként?
Kapucnis felsőket.

Szóval mi a véleményed a tornacipőkről?
Annyira megváltoztatták az életem (nevet). Igazából elfelejtettem, hogyan kell menni magassarkúban, srácok. Épp próbáltam rájönni újra az elmúlt néhány eseményen, amire elmentem, kissé elfelejtettem, hogyan kell járni magassarkúban- Olyan vagyok, mint Bambi, próbálom kitalálni, hogyan tegyem a lábaim a földre. Ez a legőrültebb dolog, mert annyira elkényelmesedsz a tornacipőkben, és most már bárhová viselheted őket. Most, hogy itt vagyok a városban – még itt leszek egy kis ideig – még jobb. Bárhová felvehetem őket egy aranyos ruhával. Az egész ruhatáram tornacipőkkel, és aranyos csizmákkal van vele, most meg néhány magassarkúval is.

Hány tornacipőd van jelenleg?
Úristen. Csak New York-ban? Azt hiszem nagyjából 20 pár, de ebbe nincs beleszámítva az, ami otthon van L.A.-ben. Most, hogy részese vagyok a Puma családnak, jó, mert lehetőségem van arra, hogy kiválasszam azokat, amik mindennel jól néznek ki.

Mikor bepakoltad a 20 pár cipődet, volt valamiféle stratégiád?
Igen, mert ha tudod, hogy valami aktívat fogsz csinálni, akkor biztosra kell menned, hogy kényelmesen érzed magad. És akkor ott vannak azok, amiket érinthetetlennek nevezek, mikor valaki hozzáér és duzzogni kezdesz. Azok olyan cipők, amik mindenkinek vannak, főként a srácoknak. Azt hiszem azokat a pasik bezárva tartják. Aztán vannak azok, amikben tudod, hogy sokat fogsz sétálni, és teszed, amit tenned kell. A hangulatomtól is függ: a sima magas szárúak, fekete, fehér, platformos. Ez az én hangulatom.

Mi a helyzet a színekkel? Van olyan szín, ami felé nagyon hajlasz?
Úgy érzem, hogy a színek, amiket viselek, általában elsődlegesek, néha másodlagosak. Tekintsünk csak vissza a hatodikos rajz cuccaimra. (nevet) Most már szeretem a kissé finomabb árnyalatú pirosat, vagy rózsaszínt, vagy kéket. Nagyon klasszikus személy vagyok, szóval ha egy kis színt adok hozzá, szeretem azt érezni, hogy nem túlzott.

Emlékszel az első pár tornacipődre?
Ó, igen. Azt hiszem azokat akartam, amiknek kerekei voltak, emlékszel? Mindennél jobban akartam őket. Nem tudom mit csináltam, de nem igazán vált be nekem. Azt hiszem egyszer viseltem őket, nem viccelek. 7 éves korom óta dolgozom, szóval a legrégebbi emlékeim a Barney és barátaiból vannak, ami nagyon vicces. Tegnap este beszélem erről, de az a stílus kezd visszatérni. Konkrétan hét éves voltam, de ahogy azok a cipők passzolnak azokkal a tapadós zoknikkal… annyira jellemző a jelenre is. Nem, mintha ijesztően néztem volna magam a Barneyban. Csak nevettünk azon, hogy milyen voltam benne, mert ez egy viccé válik a baráti körben. De ezek a legkorábbi emlékeim. Aztán öregebbé válsz, és más fázisokon mész keresztül.

Szóval azt mondod, hogy mostanában a tornacipő fázisban vagy?
Igen. Kezdtem úgy érezni, hogy szeretnék kicsit elszigetelt lenni. Kivettem egy kis szabadidőt, és szükségem volt arra, hogy szánjak egy kis időt magamra, mert ez az egész annyira megterhelő volt. Szóval mezítláb járkáltam a házamban, vagy zokniban, és bárhová is mentem, tornacipőt viseltem. Mindig is viseltem őket, de az elmúlt évben mindenképp ebben a fázisban voltam.

Milyen megközelítést alkalmazol az edzések során?
Mikor ilyesmiről van szó nálam, szeretném azt érezni, hogy minden stresszt szabadon engedek. Nem vagyok nagyon agresszív személy, inkább érzelmesebb. Szóval, nem azért, hogy elcsépeltek legyünk, de a nyújtástól tényleg azt érzem, hogy mindent kiengedek magamból. Szóval szeretem sokszor csinálni azt a nap folyamán. Néha a kandalló előtt, mert úgy jó meleg van.

Tekintettel erre az együttműködésre, van valami, ami miatt inspiráltnak érzed magad jelenleg?
Hogy őszinte legyek, az, hogy New Yorkba jöttem, nagyon inspiráló volt a számomra, mert egy percig élek itt, és soha nem laktam itt. 10 éve voltam itt munka miatt, de idejössz, elvégzed a munkádat, aztán elmész. De ez egy hatalmas város az utcai viselet számára, annyi ötletet kapok már attól is, hogy kimegyek kávét venni minden reggel, ami nem jött akkor, mikor kocsival mentek L.A.-ben. A barátnőm, Petra… Az ő környékén járkálok. Elmentünk a Queens-be múltkor este, olasz kajáért. Nagyon szeretem.


Selena a Puma új reklámarca & forgatási képek
Szandi*, 2017, Sze 20

Sziasztok! Ma többnyire olyan képekkel érkeztem, melyek mind Selena munkásságával kapcsolatosak. Pár hete hoztam nektek paparazzi képeket, melyeken látni lehetett, hogy kedvencünkről egy új fotósorozatot készítenek, vélhetőleg a Puma számára. Néhány napja hivatalosan is megerősítették, hogy ő lett a márka legújabb reklámarca. Ezzel együtt megjelent az említett fotósorozat is, összesen 5 képet láthatunk belőle, melyeken az énekesnő fantasztikusan néz ki. Egyes hírforrások szerint a kedvencünk 30 millió dollárt keres ezzel a partnerséggel, és állítólag két évig fogja promózni a márkát, olyan hírességek mellett, mint Rihanna, vagy épp The Weeknd. A bejelentés napján egy interjú is kikerült az internetre, melyben főként a stílusáról beszélt Selena, illetve arról, hogy gyakran viseli Abel ruháit is. Ezt magyarra fordítva csütörtökön, vagy pénteken tudom majd elhozni, addig is tekintsétek meg a képeket, illetve a színfalak mögötti videókat!

   

12345

Továbbá még megjelent 18-áról és 19-éről pár száz lesifotó. Hétfőn lencsevégre kapták őt, amint kilépett a bérelt lakásából, és a forgatásra igyekezett, nem sokkal később ismét elcsípték őt, amikor már hazatért, és ezúttal vele volt a kiskutyája, Charlie is, aki szintén ott volt vele az új filmjének felvételein. A kedd szintén munkával teli volt az énekesnő számára, hiszen nagyon sok jelenetet kellett leforgatnia, ezt pedig rengeteg kép is bizonyítva. A két napról összesen több, mint 250 fotó jelent meg, ezek egy albumban el is érhetők a galériánkban. A forgatási szünetekben az idejét nagyrészt a kutyusával töltötte, illetve ebédelni is ellátogatott a Dig Inn étterembe, az érkezéskor és a távozáskor egyaránt készültek róla képek. Ezúttal is van néhány videó is ezekről az alkalmakról, ezek megnézhetők a számokra kattintva!

   

  

   

12345


Hétvégi paparazzi képek és The Weeknd koncert
Szandi*, 2017, Sze 18

Sziasztok! Kedvencünknek mozgalmas hétvégéje volt, többször is kimozdult az elmúlt napokban, most pedig össze is gyűjtöttem minden képet és egyéb hírt, ami ezekkel kapcsolatosan megjelent. A szombatját a megszokott módon indította és a SoulCycle fitnessterembe látogatott el, ahol le is kapták a fotósok az érkezéskor, és távozáskor is. Ezután még időzött egy kicsit a városban, hiszen akadt még egy-két elintéznivalója, amint sétálgatott, többször is lencsevégre kapták őt. Miután mindent befejezett, visszatért a bérelt lakásához, ahol újabb képek készültek róla. Nem sokkal később egy gyors átöltözés után távozott onnan, azonban nem egyedül, hanem a kiskutyájával, Charlieval. Itt megfigyelhetjük rajta, hogy időközben hosszú idő után felkerült rá a póthaj, amit most egy szoros copfban viselt, amint beült a kocsiba. Egy utazás várt az énekesnőre, ugyanis este Philaderphiában nézte meg a párja, The Weeknd koncertjét. Itt néhány szerencsés rajongó össze is futott a kedvencünkkel, a legtöbben nem akartak odamenni hozzá, így csak távolról készítettek fotókat, de akadtak olyanok is, akik bizony megszólították egy közös kép erejéig. Minden fotót feltöltöttem a galériába, videókat pedig elérhettek a számokra kattintva! A hétvégéjének további részét is viszonylag nyugisan töltötte Selena, néhány órája az Instagram sztorijába posztolt egy képet, amin láthatjuk, hogy épp hajókázik.

017~430.jpg 023~351.jpg  005~737.jpg   

 12345678910111213141516171819